Kétségbeesett tettre határozta el magát egy dél-afrikai édesanya: májának egy részét eltávolították, azt átültették a gyermekébe, noha mindenki tudta, hogy a nő HIV-fertőzött.
Egyedülálló műtétre került sor Johannesburgban. Egy HÍV-vírussal fertőződött édesanya májának egy darabját ültették be a gyerkébe, aki már fél éve várt donorra, és közel került a halálhoz.
A Witwatersrand-kórház orvosi csapata ugyan nem volt biztos abban, hogy a gyerek megmenthető, illetve fennállt a veszélye annak is, hogy a nő meghal. Szerencsére – immár egy évvel – a sebészi beavatkozást követően a gyerek él, egészséges, azaz nem örökölte mamája HIV-betegségét.
– Az efféle átültetést követően a felnőttek mája reprodukálja magát – tudatta az egyik orvos. – Vállaltuk a kockázatot, és úgy tűnik, jól tettük, mert érdemes volt.
Tavaly tizennégy gyerek várt májdonorra, ám mivel nem jutottak hozzá ehhez a szervhez, valamennyien meghaltak.
(via AFP)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.