Ez a lány azt hitte, hogy színvak lett, aztán rájött az igazságra – videó

Ez a lány azt hitte, hogy színvak lett, aztán rájött az igazságra – videó

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 26. 16:30
Bors

Egy angol lány, Holly McKee szokásos bevásárlását intézte az ASDA szupermarketben, majd amikor elhaladt a gyerekruhák mellett, iszonyatosan bepánikolt. Holly a ruhákra pillantva azt hitte, elvesztette a színek érzékelését.

Az említett polcon a ruhák valójában színtelenek voltak, amik csak jobban kitűntek az őket körülvevő vibráló színű darabok mellett. A lány készített néhány fotót az jelenségről, amit meg is osztott a közösségi oldalain. A felhasználók eleinte nem hittek neki, ezért visszament videózni a bevásárlóközpontba, ahol még szerencsére ott voltak a ruhák. A jelenség és a látvány valóban nagyon különleges és megtévesztő, ám nem véletlen.

Az áruház létrehozott egy kollekciót mindazon szülők számára, akik nem szeretnék, ha az élénk színek határoznák meg gyermekük személyiségét, gondolkodását, vagy éppen a kék-rózsaszín színpár miatt kialakult szexualitás beállítottságát.

– Sokan nem hittek nekem a kép után, ahol egy teljesen szokatlan, szürke Mickey egeres felsőt mutattam. A videó hatására már szerencsére többen mellém álltak. Véleményem szerint zseniális, hogy az ASDA elindította ezt a megmozdulást azoknak, akik nem tudják, milyen színt akarnak vásárolni, vagy egyszerűen nemsemlegesek akarnak lenni. Egyébként meg végtelenül boldog vagyok, hogy nem vagyok színvak! – mondta Holly.

(via Storytender)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.