A szüleivel Londonban élő Jemima nemrég a dél-angliai Winchester állatkertjében, a Marwell Zoo-ban járt. Ott egy új barátra is szert tett: egy plüssmakira, amit Marknak nevezett el, és nagyon gyorsan megszeretett.
Ám – mint édesanyja, Zsuzsanna egy Facebook-posztban elmesélte – pár héttel később kiesett Mark bal szeme. Kislánya elhatározta, hogy az állatkert segítségét kéri, és egy levelet írt nekik: „Kedves Hölgyem/Uram! Amikor legutoljára az állatkertben jártam, vettünk egy plüssmakit, ami körülbelül 8 fontba került. (…) Amikor egy nap aludni mentem, azt láttam, hogy a maki egyik szeme váratlanul a padlón hever. Rettentően meglepődtem. Lenne esetleg valamilyen lehetőség, hogy rendbe hozzák? Nem akarom őt elveszíteni!” – szólt a szívhez szóló segélykérés, amit a postára adott plüssállathoz mellékelt.
A Marwell Zoo munkatársai komolyan vették a kérést, és Mark néhány hét múlva „megoperálva” vissza is érkezett kis gazdájához. Egy válaszlevelet is csatoltak a maki mellé: „Megvizsgáltuk az egészségügyi állapotát, és nem volt kérdés, hogy műteni kell. Szerencsére sikerült megmenteni a szemét. Egy ideig muszáj volt benntartanunk, és egy kötést is kénytelenek voltunk tenni a fejére. Most már hazamehet, hiányozni fog nekünk” – írták.
Elküldték az ambulánslapját is, és gyógyszert is az otthoni utókezeléshez. A lap egyik sorában például az áll, hogy: „Ma nem volt hajlandó szőlőszemmel bevenni az orvosságot, ezért répával adtuk be neki.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.