Kulcsfontosságú tanúkat hallgat meg a rendőrség a badacsonytomaji borfesztiválon agyonvert borász ügyében – tudta meg a Bors. Mivel az eddigi beszámolók és a gyanúsítottak elmondása között lényeges különbségek rejlenek, ezért hamarosan szembesítésekre kerül sor. Úgy tudjuk, hogy többek között meghallgatják azt a biztonsági őrt is, aki hősies módon, gázspray-vel lefújva a menekülőket meggátolta, hogy S. Norbert és Sz. János egérutat nyerhessen. Ő korábban úgy nyilatkozott: hogy az egyik férfinél egy fegyvert is látott, a kesztyűtartóból vette elő, de szerencsére elakadt a szán, így nem sikerült felhúzni a pisztolyt. Később kiderült: a helyszínen valóban találtak egy fegyvert a nyomrögzítők.
S. Norbert ügyvédje, dr. Bálint Roland korábban a Borsnak azt mondta, hogy védence tagadja a borász bántalmazását.
– Védencem ebben a formában tagadja a történteket. Nagyon sajnálja, ami a férfival történt, azonban határozottan állítja, hogy ő nem bántalmazta a férfit – közölte a jogász.
Miközben gőzerővel folyik a nyomozás, a gyászoló hozzátartozók utolsó útjára kísérték H. Csabát, a rokonok mellett több százan jelentek meg a gyászszertartáson. A borász ismerősei úgy vélik, hogy bár Csabát eltemették, ő mégsem nyugodhat békében, ugyanis gyilkosai tagadják a vádakat.
– Hiába teltek el hetek, képtelenek vagyunk feldolgozni ezt a traumát. Ezt soha nem lehet elfelejteni, főleg, hogy ez a szörnyűség a világ legjámborabb emberével történt. Addig nem nyugszunk, amíg a gyilkosok meg nem kapják méltó büntetésüket, bár Csabát visszahozni már nem lehet – mondta a férfi egyik barátja.
Mint arról a Bors beszámolt: a borász és barátai hazafelé indultak volna a fesztiválról, a parkolóban várták ismerőseiket, amikor a két szabolcsi vendégmunkás a tilos jelzés ellenére megpróbált behajtani a kocsik közé. Csaba és barátja figyelmeztette őket a tilalomra, a társaság két tagja azonban kipattant a kocsiból, és nekiestek a borásznak és barátjának. Csabát olyan súlyosan összeverték, hogy a helyszínen meghalt, barátja is megsérült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.