Zöld-foki-szigeteki gyilkosság: végre megkapta a család Noémi hamvait

Zöld-foki-szigeteki gyilkosság: végre megkapta a család Noémi hamvait

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 14. 05:20
B. B.

Hosszú hó­napok után végre hazai földön, békében nyugodhat az a ma­gyar lány, akit angol szerelme végzett ki brutálisan egy afrikai szigeten. Mint azt a Bors megírta: az orvosként dolgozó Titus Bradley több millió fontos sikkasztás vádja elöl menekült el hazájából 2017-ben, méghozzá csodaszép magyar barátnőjével, G. Noémivel. A pár paradicsomi körülmények között élt a meseszép Zöld-foki-szigeteken, azonban az idillnek tragikus vége lett április utolsó hetében: a magából kifordult Titus ugyanis egyik este agyonlőtte magyar szerelmét, majd magával is végzett. A gyásztól megtört család ezután csak egyet szeretett volna: imádott rokonuk testét hazahozatni. A szállítás azonban gigászi összegbe ke­rült, a család ezért gyűjtést szervezett.

– Közel egymillió forint gyűlt össze, azonban ez a test hazahozatalához kevés volt. Így Noémit kint kellett elhamvasztani – mondta el a Borsnak a lány egyik ismerőse. Úgy tudjuk, a lány hamvai azóta hazakerültek Kolozsvárra. Így végre el tudott tőle búcsúzni a családja, és ha később is, de megadhatták neki a végtisztességet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.