„Végre megtudták, ki az a féreg!” – a soroksári gyilkosság áldozatának édesanyja megszólal

 „Végre megtudták, ki az a féreg!” – a soroksári gyilkosság áldozatának édesanyja megszólal

soroksári gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 08. 10:12
Bors

Ahogyan azt a Bors már megírta, elfogták a soroksári gyilkosság elkövetőjét, akit szeptember 7-én gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség. A hír kapcsán a TV2 exkluzív interjút készített az áldozat, Krisztina édesanyjával.

– Nemrég volt a születésnapom. Egy csodálatos ajándék, hogy végre megtudták, ki az a féreg, aki elvette az egyetlen gyermekemet. Éjjel-nappal fent vagyok, és csak a kislányomra gondolok. Arra, hogy milyen volt kicsinek, milyen volt, mikor férjhez ment, mikor az unokámat megszülte. Rettenetesen hiányzik – mondta zokogva az asszony.

A könnyek között kifakadó édesanya azt is elmondta, hogy ő legszívesebben ugyanazt tenné a gyilkossal, amit az a lányával tett. Azt nyilatkozta továbbá, hogy különleges kéréssel fordul majd a a bírósághoz a tárgyalás idejére.

– Van egy olyan kívánságom, hogy a kislányom fotóját kötelezően tegyék ki a falra, ragasszák oda, ahol ez a szemét dög lenni fog, hogy minden nap lássa. Minden nap minden percében, hogy kit vett el ettől a világtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.