Újra mer a magyar új autót venni – A Bors utánajárt

Újra mer a magyar új autót venni – A Bors utánajárt

eladás
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 18. 12:30
Egyre többen vásárolnak inkább új kocsit Magyarországon, mint használtat. Idén az év kezdetétől augusztus 31-ig 31 százalékkal több új autót vettek a magyarok, mint 2017-ben ugyanebben a 8 hónapban. Mi az oka?
P. Zs., B. B. A.

Egészen pontosan 95 730 új személygépkocsi talált gazdára január 1-jétől augusztus 31-ig – derült ki a carinfo.hu összesítéséből. Ráadásul – úgy tűnik – sokan nyáron döntik el, hogy pénzt áldoznak új autóra. Ha csak 2017 és 2018 augusztusát hasonlítjuk össze, látszik, hogy 45 százalékos a különbség (idén a nyár utolsó havában 12 931 új verdát helyeztek forgalomba).

Visszajött a bátorság

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint a titok nyitja egyfelől az, hogy egyre több ma­gánszemély ül bát­rabban új ko­csiba.

– A 2008-ban begyűrűzött hitelválság után hosszú évekig jellemzően nem vettek új autót magánvásárlók, szinte csak cégek és intézmények. Most viszont már kezdenek a magánszemélyek visszatérni az új autók piacára.

Elsősorban tehát ettől nőtt meg az eladás. Van azonban egy másik vélhető ok is. Mégpedig az, hogy egyre kevésbé bíznak az emberek a használt autókban. Még akkor is, ha az új kocsik ára valamivel még nőtt is a tavalyiakhoz képest. 

Az olcsóbb drágább

– Rengetegen vannak, akik befürödtek használt autóval. Ők rájöttek, hogy sokszor azt próbálják meg itthon eladni, amit külföldön már nem éri meg megjavítani. Ha valaki mondjuk 1000 euróért – 325 ezer forintért – vesz egy makulátlan használt autót, lehet, hogy a négy új gumiért többet fog fizetni, mint amennyibe a kocsi került – mondta az elnök.

Így gondolkodik egyik szigetszentmiklósi olvasónk, István is, aki a napokban vett egy új Suzukit, hogy lecserélje régi, szintén japán ko­csiját.

– Azért döntöttünk a párommal az új autó mellett a használttal szemben, mert így nincs rizikófaktor, és sokkal jobb a fo­gyasztása is. Úgy gondoljuk, hogy így még mindig olcsóbban jövünk ki, mert a használt autóra a vételáron felül még sokat kell költeni – érvelt, hozzátéve: szerinte a választott típus az ár– érték arányt tekintve a legjobb.

Flottacsere: 3 évente

Hogy sokan gondolkodnak így, azt a számok is igazolják – és ez itt nem a reklám helye. Tény, hogy a Suzuki vezette augusztus végén a hazai újautó-piacot 14,34 százalékos részesedéssel, azaz 13 727 forgalomba helyezéssel. A gépkocsipiac másik fontos oszlopát jelentik a vállalati flottába tartozó autók, vagyis a céges kocsik. Ezen a téren azonban a szakemberek nem tapasztaltak nagy változást.

– Ott általában az volt és most is az a jellemző, hogy háromévente cserélnek a cégek nagyobb autóflottát – magyarázta Knezsik István, aki örül az idei kedvező számoknak. Hiszen így csökken a használt járművek behozatala, miáltal fiatalodhat a hazai gépkocsiállomány.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.