Trabival pöfögtek el az Északi-sarkkörig Zoltánék

Trabanton szállni élvezet – szól a dalban, amit bizonyára el is énekelt Tonhajzer Arabella és Mátó Zoltán, Kovács Péter és Soós Barbara trabis kalandjuk közben.

– A trabantos szerelmet Zoltán, a férjem hozta, mert neki van egy 2010-ben vásárolt, ki­lencvenes évjáratú modellje – kezdte a Borsnak Arabella. 

–  Egy veteránautó-találkozón futottunk össze Pé­terrel és Barbarával, és így négyesben terveztük meg a tizenkét országot érintő utat. A férjem egyik ba­rátja meg­hívott minket Helsinkibe, és ezt a túrát gondoltuk tovább – emlékezett vissza Arabella.  

Útjukra felfigyelt és követte a külföldi sajtó, ahogyan ma­gán­sze­mé­lyek­hez és klubokhoz is el­jutott a hírük, ezért hol ebédre, hol szállásra voltak „hivatalosak”, de nem­egyszer főztek maguknak és aludtak kempingben, saját sátorban. 

Dugig megpakolva

Minden eshetőségre felkészülve rengeteg dolgot vittek magukkal a csomagtartóban és a hátsó ülésen. Szponzortól kaptak tíz abroncsot és egy pótkereket, de feltankoltak alkatrészekből, és egy komplett motort is bedobtak, biztos, ami biztos alapon. Mivel ke­verék üzemanyagot külföldön sem lehet kapni, több doboz olajat is magukkal kellett vinniük.

Postán jön a trófea

A fiatalok örökké emlékeznek majd a csodálatos útra.

– Nagy gondunk szerencsé­re nem volt. Emlékezetes élményeink viszont annál inkább akadtak: Finnországban, Ouluban például belebotlottunk egy veteránautó-találkozóba, ahol többnyire amerikai kocsik voltak. Gondoltuk, körülnézünk. Be­mentünk a kapun, tettünk egy kört, amikor megállítottak a főszervezők, és azt mondták, le a kalappal, hogy ekkora útra indultunk ilyen kis autókkal. Miután eljöttünk, megkerestek, hogy ugyan nem voltunk ott az eredményhirdetésen, de kaptunk egy trófeát, amit utánunk küldenek – mesélte az egyik navigátor, Arabella.

Bírták a strapát 

Többnyire a férfiak vezettek, a hölgyek pedig folyamatosan írták a úti beszámolókat. Általában 300-400 kilométert mentek na­ponta, de volt 450-500-as, éjszakába nyúló szakasz is. A 34 na­pos út legészakibb szeglete a norvégiai Lofoten volt, ahol nem kis kalandot kellett átélniük. Alig 20 kilométerre a  szállástól, egy híd közepén defektet kapott BoDoBács. A csapat elővette a pótkereket és az emelőt, csakhogy a küszöb beszakadt. Az ácsorgás közben egy autóval megérkezett két norvég, aki két nagy mű­anyag szerszámosládát tolt a Trabi alá, de azok a súlytól összeroppantak. Egy kis tanakodás után megpróbálták a lehetetlent. A megpakolt autót megemelték, és Forma–1-es szerelőket megszégyenítő idő alatt kicserélték a kereket. 

– Ami érdekes, hogy a kinti autópályán, ahol kilencvennel mentünk, soha nem kerültünk dugóba, sőt alig volt autó, itthon pedig Pesthez közeledve sikerült belefutnunk ilyenbe – emlékezett Arabella. 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.