A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás miatt nyomoz egy férfi ügyében, aki most külföldön sikerült elcsípni, közölte a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A gyanú szerint a férfi két társával tavaly nyáron brutális módszerekkel kirabolt egy pécsi vállalkozót. Ahogy emlékeztetnek, tavaly júniusban berontottak a lakására, földre lökték, hasra fektették, majd megkötözték.
Ezt követően pénzt követeltek tőle, közben ütötték, rúgták,
a fülei levágásával fenyegették, majd késsel metszéseket ejtettek rajta.
Az elkövetők megtalálták a vállalkozó autójának kulcsát és mintegy tízmillió forint készpénzt.
A rendőrséget a szomszéd értesítette, amikor hallotta az ordítozást és az ablakon át meglátta a maszkot viselő embereket.
A rendőrség az egyik gyanúsítottat később megtalálta, a nála lévő 8,5 millió forintot lefoglalták. Ellene tavaly decemberben emelt vádat az ügyészség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt.
Az ügy harmadik gyanúsítottját még keresik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.