Németh Szilárd: a Fidesz EP-képviselői kérjék számon Avramopuloszon az ENSZ-ben elmondott beszédét!

Németh Szilárd: a Fidesz EP-képviselői kérjék számon Avramopuloszon az ENSZ-ben elmondott beszédét!

politika
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 28. 15:17
<p>A Fidesz arra kéri európai parlamenti (EP) képviselőit, hogy minden fórumon kérjék számon Dimitrisz Avramopuloszon, az Európai Bizottság migrációs biztosán az ENSZ-ben elmondott beszédét - közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a kormánypárt bevándorlásellenes kabinetjének vezetője pénteken Budapesten, újságírók előtt.</p>
Bors

A politikus azt mondta, megdöbbenéssel fogadta a görög biztos felszólalását, amely a magyar emberek többször is kinyilvánított álláspontjával teljesen ellentétes, és azt sem tudni, ki adott felhatalmazást neki erre a nyilatkozatra.

Dimitrisz Avramopulosz az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának egyik kísérőrendezvényén a napokban sürgette az Európai Unió tagállamait, hogy tegyenek eleget a bevándorlók áthelyezésével, illetve áttelepítésével kapcsolatban tett ígéreteiknek.

Németh Szilárd szerint "van mit mazsolázni" ebből a "bevándorláspárti felszólalásból", példaként azt mondta, hogy "továbbra is nyomják" az európai menekültügyi ügynökség hatáskörbővítését, az illegális bevándorlás "törvényesítését", az Európába vezető legális útvonalak megerősítését, valamint a migránsok európai munkavállalásának támogatását. Azt is elképesztőnek nevezte, hogy a migrációs menedzsmenttel kapcsolatos uniós költségvetést 35 milliárd euróra emelnék, és hogy "a kötelező kvóta megint belendül ebben a történetben".

"Mi ez, ha nem a teljes lakosságcserére való felkészülés?" - tette fel a kérdést a fideszes képviselő, kifogásolva, hogy a görög biztos szerinte teljes egészében figyelmen kívül hagyja az európai polgárok akaratát, érdekét.

Németh Szilárd kijelentette: Magyarország sosem fogja feladni és átengedni a határvédelem jogát, a magyarok ugyanis világosan eldöntötték, hogy az országba nem lehet beengedni a bevándorlókat, a bevándorlás rossz dolog.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.