Noha a most kilencéves Qizait nevezhetjük a pandák celebjének, nem mondhatni, hogy eddigi élete sikerek sorozata lenne - és sajnos most sem fordult sokkal jobbra a sorsa.
A fiú pandára még kétévesen találtak rá a kínai Qingling-hegységben: a többi panda kiközösítette barna bundája miatt, társai ellopták a zsákmányát, így teljesen legyengült. Végül a fopingi pandatelepre került, ahol gondozói szerint végre magára talált - adták hírül korábban.
Most azonban szegény Qizai ismét lógathatja az orrát: nem sikerült ugyanis elveszítenie a szüzességét, a telep vezetői bármennyire is igyekeztek megteremteni ennek a lehetőségét. A szomszédságába költöztették ugyanis a 18 éves Zhuzhut, aki már négy kispandának adott életet, és láthatóan nyitott volt az újabb párosodásra - a gondozók azonban elkeseredve észlelték, hogy Qizai mégsem ért célba. Talán a korkülönbség zavarta?
Zhuzhut egyébként végül mesterségesen termékenyítették meg a barna panda spermáival - ám sajnos így sem garantált az utód, ugyanis már négy másik pandánál próbálkoztak, sikertelenül - írja a Shanghaiist.
A pandáknál egyébként nem ritka, hogy némi barna szín is keveredik fekete-fehér bundájukba - az azonban, hogy egy panda teljesen barna-hefér legyen, mindennemű fekete folt nélkül, egyedülálló, és valószínűleg valamilyen genetikai rendellenesség eredménye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.