Megrázó fotóval emlékezett meg öngyilkossági kísérletéről a modell

Megrázó fotóval emlékezett meg öngyilkossági kísérletéről a modell

hajhullás
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 11. 20:30
<p>Brutális - ugyanakkor rendkívül őszinte - posztot osztott meg követőivel egy 22 éves modell. </p>
Bors

Két hét alatt kétszer próbált meg véget vetni az életének egy fiatal lány, miután kiderült súlyos betegsége. A második próbálkozás után az orvosok mesterséges kómába helyezték. Négy napot töltött az intenzív osztályon lélegeztető gépre kapcsolva. Az ausztáliai Perth-ben élő Lara Kitchen hétfőn osztotta meg Instagram-oldalán a róla ekkor készült egyik fotót, valamint történetét.

Larát még tiniként, 14 évesen diagnosztizálták alopecia aeratával - ugyanakkor állapotát jó ideig nem volt hajlandó tudomásul venni - írja a Daily Mail. A betegség folyamatos, drasztikus hajhullást jelent, mely nagyon rosszul érintette a fiatal lányt. Hamarosan elvesztette az összes haját - ráadásul anorexia és depresszió is kialakult nála. “Úgy gondoltam, ha már nem tudom irányítani, mit tesz a testem saját magával, legalább a súlyomat irányíthassam” - emlékezett vissza étkezési zavarainak kezdetére. 

Aztán 2015 nyarán elérte a mélypontot: nem akart tovább élni. “Semmit sem láttam az életemben. Nem akartam tovább élni. Gyűlöltem minden pillanatát annak, hogy túléltem a kómát.” Valami azonban mégis megváltozott a fiatal lányban: mintha egy második esélyt kapott volna - amivel egy idő után igenis élni akart. “Végül bekerültem a modellszakmába, ami nagy nyomást jelent minden lánynak, én pedig úgy vagyok vele, hogy talán ez volt az, amiért kaptam azt a második esélyt. Meg akarom mutatni az embereknek, hogy el kell fogadniuk azt a részüket is, ami nem tökéletes. El kell fogadni, ami különböző. Kopasz vagyok, ami az én tökéletlenségem, de ez pont ugyanolyan, mint hogy valaki nem elégedett az orrával vagy a szeme színével” - hangsúlyozta.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.