Már korábban is nemi erőszakot követett el a kebabozó afgán S. B. Ahmad

Már korábban is nemi erőszakot követett el a kebabozó afgán S. B. Ahmad

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 12. 13:22
Bors

Egy újabb áldozat állítja: augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el. Ez a fiatal nő a médiában terjesztett körözési fotó alapján ismerte fel támadóját, és nincs a rendőrség által említett három áldozat között – adott hírt róla az Index, akinek munkatársával az újabb áldozat is felvette a kapcsolatot.

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta el, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült.

– Teljesen biztos, hogy ő volt az, akit köröztek és elkaptak. Már zárni készült, nem ettem semmit, angolul beszéltünk. Megengedte, hogy töltsem a telefont, de amikor beléptem az üzletbe, rám zárta az ajtót és berángatott a wc-be. Hiába próbáltam kijutni, hátulról megerőszakolt. Utána kinyitotta az ajtót és felajánlotta, hogy hív egy taxit nekem – mondja az Indexnek nő, aki sokkos állapotba került a történtektől.

Ez a kebabos nem az, ami S. B. Ahmed szeptember 9-i szexuális kényszerítéses ügyében a sajtóban megjelent, de ugyanannak a kebabos láncnak, a Döner Kebab Expressnek az üzlete.

A nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, azt mondja, még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.