A német Der Spiegel hírei alapján egy tanárnő nemi erőszakkal vádolta meg Cristiano Ronaldot. Arról már lehetett tudni, hogy egy nő korábban megvádolta a focisztárt, de eddig úgy volt, peren kívül megegyeztek, és nem jelentkezik többet. Most kiderült, a Las Vegas-i tanárnő, Kathryn Mayorga újra előállt a 2009-ben történt erőszakkal, sőt most egy interjúban el is mesélte a történetet.
Eddig annyit lehetett tudni, hogy Ronaldo több mint 100 millió forintnyi összeget fizetett neki, most azonban úgy tűnik, ez sem elég. Tavaly szintén a Der Spiegel hozott nyilvánosságra olyan dokumentumokat, amelyek állítólag bizonyították a megállapodást. Ebben áll az is, hogy 2009. június 13-án, kora reggel, egy Las Vegas-i luxusszálloda apartmanjában történt az állítólagos anális erőszak. A két fél ezután írt alá megállapodást Nevada államban, hogy a nő hallgat a történtekről a pénzösszeg fejében.
Kathryn Mayorga azonban most azt mondta a német lapnak, hogy annak idején azért írta alá a megállapodást, mert féltette magát és a családját is. De mivel a történteket azóta sem tudja feldolgozni, és emiatt munkáját is fel kellett adnia, most mégis kitálal, emellett kártérítést követel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.