Így autózzon az is­­­kola miatt ­­­­megnövekedett forgalomban

Így autózzon az is­­­kola miatt ­­­­megnövekedett forgalomban

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 09. 11:00
Megkerülhetetlen tippek szeptemberre.
Bors

Az iskolakezdésen még éppen csak túl vagyunk, milliónyi diák ült vissza az iskolapadba, nem kis felfordulást okozva a közlekedésben. A nyári szünetben lazábban élő óvodásoknak és iskolásoknak, de velük együtt az autósoknak is szüksége van a visszarázódásra a biztonságos közlekedéshez. Érdemes néhány tanácsot megfogadni, amely kellemesebbé, de főleg biztonságosabbá teheti a szeptembert.

• Akármilyen rövid is az út az iskolába, a gyerekek az autóban a helyükön, szükség esetén gyerekülésben, vagy magasítón, biztonsági övvel rögzítve utaz­zanak. Természetesen az ülések rögzítését is ellenőrizze.

• A gyerek figyelmét érdemes az út során elterelni, kisebb feszültséggel fognak az iskolába érni, így csomagoljon játékokat, vagy olvasnivalót az útra. 

• Hagyjon elég időt. A nyári megszokottól korábban való kelés, maga a gondolat, hogy suliba kell menni, gyakran okoz reggelente feszültséget, amit az autós út során próbál levezetni a vezető. Kelljenek időben, legyen idő mindenkinek elkészülni, és egy finom reggeli után üljenek csak az autóba. A kapkodva belőtt haj, a félig elfogyasztott reggeli, a rohanás balesetet is okozhat, de nagy valószínűséggel elrontja mindenki napját.

• Számoljon vele, ez nem egy verseny. Ennek megfelelően az iskolák környékén a szokásosnál is fokozottabb odafigyeléssel, és legfőképp lassan közlekedjen, hogy vészhelyzet esetén azonnal korrigálni tudjon.

• Kezdje korán az oktatást. Tanítsa gyermekeit a biztonságos közlekedésre az út során is, hogy megtanulják miként kell viselkedni a lüktető közlekedésben. A gyerekek fogékonyak, hosszú távon az is kamatozik, ha vezetés közben is jó példát látnak. Parkoljon le kicsit távolabb az óvodától, iskolától, az utolsó métereket sétálva, közösen tegyék meg, közben áttekintve a veszélyeket, illetve a biztonságos közlekedés alapjait. Mutassa meg, hogyan és hol keljenek át az úton, a járda melyik részén sétáljanak stb.

Az iskolakezdés után néhány hétig nagyobb forgalomra lehet számítani, ezért kalkuláljon hosszabb menetidővel. Az autó legyen felkészítve, ne a reggeli rohanásban kelljen még tankolni menni, de fontos, hogy az araszoló utazás megpróbáltatásait is bírja a jármű.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.