Aktuális

Gáspár Kata 45 méter magasban botorkált a peremen

Bors

2018. szeptember 28. péntek 19:30

<p>Ma este 21 órakor útjára indul a VIASAT3 történetének legnagyobb vállalkozása, a 60 részes romantikus komédiasorozat, a 200 első randi. A Gáspár Kata főszereplésével készült sorozat hosszas előkészítés után úgy kerül a képernyőre, hogy miközben a nézők már Luca kezdeti botladozásain kacagnak a képernyő előtt, a színészek még javában forgatják a sorozat utolsó epizódjait.</p>

A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz és 275 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kivívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból.

A 200 első randi egy nagysikerű, üde és fiatalos hangvételű argentin telenovella, a Ciega a citas alapján készítették magyar szakemberek, akik már több magyar sikerszéria születésénél bábáskodtak. A sorozatnak nem a magyar az első lokális adaptációja, Chilében, Spanyolországban és Lengyelországban is sikerrel hódította meg a szíveket a szerethető és szórakoztató történet”

A sorozat szerethető karakterekkel van tele, és olyan általános kérdéseket vet fel, amelyek talán mindenkit foglalkoztatnak. Erős az átívelő sztori, a gazdagon kidolgozottak a mellékszereplői karakterek és a mellékszálak is, a dialógusok pedig életszerűek és tele vannak humorral”.

– állítja Temesvári Marietta, a Sony Pictures Television Network saját gyártású produkciókért felelős regionális vezetője.

A sorozat előkészítése már tavaly elkezdődött, a forgatások pedig nyáron kezdődtek, hogy a stúdión kívüli jeleneteket még szép, napos időben fel lehessen venni. Összesen 20 külső helyszínen zajlottak a felvételek. Később az alkotók beköltöztek a stúdióba, ahol mintegy 1000 m2 alapterületű, élethű díszletet építettek be. A stábnak mintegy 100 nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy az utolsó kockát is leforgassák. A számos színpadi színész miatt, akik a sorozatban megfordulnak, az egyeztetések és a diszpók összeállítása valóságos logisztikai bravúrokat igényelnek

Az élethű környezet megteremtéséhez filmes technikákat, speciális világítást és plánokat használtak a szakemberek, a sorozat főcímzenéje a Honeybeast együttes Így játszom című slágere.

Temesvári Marietta szerint a jó sztorihoz jó színészek, jól kiválasztott szereplők is kellenek, ezért különösen hosszan és alaposan, fél éven át zajlottak a castingok. Azért is volt ilyen elhúzódó a folyamat, mert rengeteg mellékszereplő tűnik fel a sorozatban, van, aki csak egy részben vagy csak egy jelenetben, mi mégis fontosnak tartottuk, hogy a legkisebb szerepre is képzett művészeket válasszunk. A főszereplőkön (Gáspár Kata, Pápai Erika, Szerednyey Béla, Trokán Péter, Mészáros András) kívül számos neves művész jelenik meg kisebb vagy nagyobb szerepben, például Sajgál Erika, Őze Áron, Szalay Kriszta, Borbiczki Ferenc, Spolarics Andrea és sokan mások. „A legnehezebb maga a főszereplő megtalálása volt, éppen ezért volt nagy az öröm, amikor mindenki számára egyértelműen kiderült, nem is lehetne más Luca, mint Gáspár Kata” – hangsúlyozza Temesvári Marietta.

Gáspár Kata már rögtön az első epizódban megmutatja rátermettségét, kaszkadőr nélkül mászik ki egy magasan lévő falra, hogy leesett telefonját visszaszerezze. Mészáros András karaktere azt hiszi, hogy a mélybe akarja vetni magát, ezért „megmenti”.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195015_auto_resized.jpg
origo.hu

Imádja meztelenül mutogatni a csodaszép melleit a világ egyik legszexibb sportolónője - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9127_resized.jpg?avcount=1665157809
origo.hu

Újabb szexbotrányba keveredett Azahriah szeretője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195087_auto_resized.jpg
metropol.hu

Elképesztő stílusban tárgyalt a kukásokkal Mártha Imre, a budapesti közműcégek milliárdos vezére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15194707_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Oroszország kész gázt szállítani Európába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15193125_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lebukott Meghan, nem is Diana a példaképe, hanem a botrányos elődje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195375_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az amerikai nagykövet reméli, hogy „nem kell nyomást gyakorolni” Magyarországra a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9129_resized.jpg?avcount=1665157809
ripost.hu

Kínos baki: arcra esett a színpadon a magyar énekes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15194828_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja október 8-9.: a Hold-Neptunusz együttállása különleges megérzéseket hoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9124_resized.jpg?avcount=1665157809
mandiner.hu

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezőgazdasági hatásaira és a kilövő nyersanyag- és élelmiszerárakra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9118_resized.jpg?avcount=1665157809
vaol.hu

Legyen a kiállítónk! – Október 25-én 9. alkalommal Vas Népe Állásbörze(x)

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/YrvLYZpGbHblk7yJ_XCGlAudmhQSD1cXQUaq2bEBTjs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmZDlhYjFlYzg3YzQxMmZhNGJjMzdkYzYyYmNhZTE2.jpg
Börtön

Olaszországi gyerekgyilkosság: Nem akárhol tölti mindennapjait a kisfiával végző magyar anya

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/PSFZAmK-VrYRdraYW0-VRI1dmbAoZchRDgB3P_27WtU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZGFhZWI1ZTA3YTQwY2JiZDMyMGQwNWNiYTIzNWJl.jpg
KUKÁSSZTRÁJK

Elképesztő stílusban tárgyalt a kukásokkal Mártha Imre, a budapesti közműcégek milliárdos vezére