Nagyot húzott a TV2 azzal, hogy megszerezte az HBO saját gyártású sikersorozatát, az Aranyéletet, hiszen biztosak lehetnek benne, hogy tömegesen kapcsolnak oda a nézők, ahol a látszólag tökéletes életet élő Miklósi család „szürke” hétköznapjait kísérhetik figyelemmel.
A sorozat 2015-ben debütált a magyar HBO harmadik saját gyártású sorozataként. A széria mind szakmai, mind közönség, mind nemzetközi körökben hatalmas sikert aratott, idén októberben már a harmadik évad érkezik az HBO GO-ra és az HBO-ra. A megállapodás értelmében az Aranyélet bemutatkozó évada ősszel a TV2-n lesz látható. Annak, aki még nem látta, íme a röviden bemutatás:
A családfő sikeres vállalkozó, a feleség egy hajléktalanokat segítő alapítványnál önkénteskedik. Lányuk osztályelső, és még a család fekete báránya, a lázadó kamasz fiú is igazi tehetség, épp a rapkarrierje beindításán ügyködik. A fényűző aranyélet azonban csak látszat. Miklósiék gondosan eltitkolják, hogy súlyos hiteltartozásuk van, hogy a luxusvilla, amelyben laknak, a család maffiózó barátjáé, és hogy kisebb-nagyobb bűncselekményekből tartják fenn az életszínvonalukat. Amikor elérkezik a pillanat, hogy a családfő elhatározza, jó útra tér, az idill hamar semmivé foszlik. Kiderül, hogy mindenkinek eltérő elképzelései vannak a boldogulásról.
Az Aranyéletben olyan nagyszerű színészek alakítják a főszerepeket, mint Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Döbrösi Laura, Olasz Renátó és Anger Zsolt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.