111 éves rejtélyt oldott meg a magyar csillagász

111 éves rejtélyt oldott meg a magyar csillagász

csillagászat
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 12. 13:30
Akár a fizikatankönyveket is átírhatja az a felfedezés, ami Kolláth Zoltán csillagásznak köszönhető. Megfejtette az 1907 óta megoldatlan rejtélyt, a csillagok rezgéséről, ami felér az ultrahang feltalálásával.
Bors

A szombathelyi fizikus-csillagász évek óta foglalkozott az úgynevezett Blazskó-effektussal, ami egészen pontosan 111 éve tartotta lázban a tudósokat. Kolláth Zoltán elsőként alkotott olyan számítógépes modellt, ami pontos képet ad a csillagok viselkedéséről és belsejéről: a fénylő égitestek egy része belül is, kívül is rezeg, azaz lényegében úgy viselkednek, mint az ultrahang, ami az anyaméhben lévő magzatról ad információkat. A mostani felfedezést emiatt is, az ultrahang feltalálásával egyenértékűnek tartják.

Ez áll a rejtély mögött

A csillagok fénye periodikusan, azaz nagyjából kiszámíthatóan változik. Ez egyfajta szabályos lüktetés. Ám Szergej Blazskó orosz csillagász 1907-ben publikált megfigyelése alapján, vannak olyan csillagok is, amiknek a viselkedését sokáig nem értették, mert eltérő volt társaikétól. Volt bennünk ugyanis egy plusz- lüktetés is, mint a zenében: amikor a hasonlóan hangolt sípok együtt szólnak, létrejön egy remegő hang, amit tremolónak nevezik. A csillagok rezgéseinek mechanizmusa ugyanilyen, de 111 évig hiába kutatták a csillagászok a válaszokat, nem volt magyarázat a normálistól eltérő jelenségre.

Hangot adó csillag

A magyarok mindig is elszántak voltak a rejtély megoldásának megtalálásában. Azt már korábban felfedezték az MTA Csillagászati Kutatóintézetének tudósai, hogy a csillag belső része óraműszerű precizitással rezeg, és ilyenkor csak az égitest légkörének külső rétegeiben alakul ki fényváltozás. Már ennek felfedezése is óriási áttörést jelentett – ez épp tavaly történt meg –, és sikerült általa kizárni minden eddig ismert elképzelést. Kolláth Zoltán tizenegy éve talált olyan lehetséges rezgési állapotokat az általa számítógépen lemodellezett csillagokban, amelyek furcsán viselkedtek. – Először arra gondoltunk, hibás a programunk, ám végül sikerült bizonyítanunk, hogy mindez fizikailag reális – mondta a Borsnak Kolláth Zoltán. – A csillagokban olyan fizika játszódik le, amiket itt lent a Földön nem tudunk megvizsgálni. Ezért fontos annak megértése, hogy amit nem értenek a tudósok, az azt jelenti, hogy valamit elhanyagolunk, vagy éppen rosszul tudunk a fizikáról – hangsúlyozta a kutató. A 111 éves rejtély megértésében sokat segített, hogy sikerült a csillag szerkezete alapján egy olyan trombitát tervezni, ami hangtani szempontból hasonlít a csillag fizikájára. Ezen a trombitán van egy szűkület, ez az, ami a korábban nem ismert csillagbeli hangért felelős.

Fél év számolás

A valódi áttörést egy újabb számítógépes program hozta el, a két évtizedes munka eredményét ez segítette. Kolláth Zoltán és tanítványai 2010-ben váratlan jelenségre bukkantak, miszerint a csillag rezgései felváltva kisebbek és nagyobbak. Ez összezavarta a kutatókat, és egy időre fiókba is zárták a megfigyelést, de újra elővették, amikor látták, hogy a Kepler-űrtávcsővel ugyanez a folyamat megfigyelhető. Ezek után félévnyi számolás kellett csak ahhoz, hogy kimutathassák, a húsz éve felfedezett különleges „csillaghang” felelős a jelenségért. A csillag normál rezgése ugyanis pontosan kettőt dobban, a mellette megjelenő pedig kilencet. Ez a 9:2 rezonancia a jelenség kulcsa. Vagyis pontosan úgy rezonál, mint amikor beleng a híd, amin a katonák a híd saját ritmusával azonos ütemben menetelnek. Kolláth Zoltán szerint hintázni is ezért tudunk külső segítség nélkül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.