Aktuális

Unaloműzésből dobálta az autókat két fiatal az M3-as fölötti hídról

MTI, Police.hu

Létrehozva: 2018.08.10.

Forrás: police.hu

Autókat dobált meg két fiatal az M3-as autópálya fölötti, Kántorjánosi és Vaja között található hídról, a rendőrök tetten érték és elfogták őket – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás gyanúja miatt nyomoz a 18 éves és a 19 éves vajai fiatal ellen - olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrök pénteken, nem sokkal éjfél után fogták el őket, miután ismeretlen tárgyat dobtak le az autópályán haladó egyik autóra. Kihallgatásukon két korábbi dobálást is beismertek; az augusztus 5-én és 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében egy személyautó szélvédője berepedt.

A két fiatal azt is elmondta, elfogásuk előtt egy feldarabolt dinnyével indultak el egyikük tehergépkocsijával a hídra azért, hogy az autópályán haladó gépjárműveket dobálják. A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, de azt mondták, már nagyon megbánták - olvasható a közleményben.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek