Több ezer ember gondoskodik az ünnep biztonságáról

Több ezer ember gondoskodik az ünnep biztonságáról

ünnepség
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 17. 19:45
Több mint 340 rendezvényt tartanak országszerte augusztus 20-a alkalmából, és több ezer ember gondoskodik az ünnepen részt vevők biztonságáról – derült ki a kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján.
Bors

Az idén há­rom napon át tartanak az augusztus 20-i központi rendezvények. Már szombaton megnyílik a Magyar Ízek Utcája, a budai Várban mindhárom nap koncertekkel, programokkal várják az érdeklődőket. Augusztus 20-án a hagyományok szerint a zászlófelvonással, majd a honvédtisztavatással kezdődnek az ünnepségek. Délután a szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre, majd este a tűzijátékra is sok embert várnak a szervezők.

Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy a rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – amelynek ő az elnöke – a hosszú hétvégén is folyamatosan azon dolgozik majd, hogy mindenki méltón, biztonságban ünnepelhessen. Lakatos Tibor, az ORFK közrendvédelmi főosztályának vezetője arról számolt be, hogy 358 tűzijátékot jelentettek be az országban. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy a fővárosi rendezvények biztosítására számos tűzoltóegység lesz szolgálatban, hogy a lehető legrövidebb időn belül be tudjon avatkozni, például akkor, ha a tűzijátékból visszahulló parázs tüzet okozna.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője bejelentette, hogy a programok biztosítására mentésirányítási tervet dolgoztak ki, és külön központot hoznak létre. A fővárosban 36 mentőegységgel lesznek jelen a helyszíneken.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a központi rendezvények mellett húsz szabadtéri program meteorológiai biztosításáért felel. A délelőtti vízi- és légi parádé, valamint az esti tűzijáték idejére a fővárosi Duna-parton ideiglenes automata állomást alakítanak ki, amely tízpercenként szolgáltat időjárási adatokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.