A kormányfő első hivatalos programja egy munkamegbeszélés Matteo Salvinivel, az olasz Liga kormánypárt vezetőjével, aki a belügyminiszteri tisztséget is betölti - mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Az egyeztetést kedden Milánóban tartják. Az első kormányülést szerdán vezeti Orbán Viktor, pénteken pedig beszédet mond Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, rendező temetésén.
A hétvégén Kirgizisztánba utazik, ahol részt vesz a Nomád Világjátékok programjain. Szeptember 18-án Moszkvában ismét tárgyalóasztalhoz ül Vlagyimir Putyin orosz államfővel. Szeptember 19-én és 20-án Salzburgban az Európai Tanács informális ülésén vesz részt. Szeptember végére tervezik a vajdasági Topolyán a Délvidék Sport Akadémia megnyitó ünnepségét, ahol várhatóan Orbán Viktor is beszédet mond. A miniszterelnök belpolitikai naptára is sűrű szeptemberben; Kötcsén a jobboldali konzervatív értelmiség meghatározó szereplőivel találkozik, majd 12-én és 13-án Velencén, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozásán vázolja a Magyarország és a szövetség képviselői előtt álló kihívásokat, illetve feladatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.