A három év alatti gyerekek számára vetítve még soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy I. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.
Novák Katalin közölte, 2010-hez képest a másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, jelenleg 48 ezer hely van az országban, de ezt szeretnék a következő években 60 ezerre emelni, 20 milliárd költségvetési forrásból további férőhelyek jöhetnek létre. A kormány célja, hogy ne legyen akadálya a munkavállalásnak a gyerekvállalás, a gyerekvállalásnak pedig a munkavállalás.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a korábbiaknál jobban elismeri a bölcsődei dolgozókat anyagilag is, a a felsőfokú végzettségűeket beemelték a pedagógus-életpályába, ami átlagosan 63 százalékos béremelkedést jelent. Emelték a középfokú vagy az alacsonyabb fokú végzettségűek bérét is, ez az ő esetükben átlagosan 40 százalékos többletet jelent. Elmondta azt is, hogy a bölcsődés gyerekek csaknem 90 százaléka ingyen étkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.