A 18 hónapos kislány koponyája annyira összeroncsolódott 2016 májusában, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. A walesi férfi nyolc hónappal azután okozott halálos sérülést a gyermeknek, hogy örökbefogadta. A gyermekvédők szerint kizárt, hogy balesetből származzanak a kicsi sérülései, a nevelőapja azonban tagadja hogy szándékosan okozta volna a kicsi halálát.
A gyámügy nem látta előjelét annak, hogy ez a tragédia megtörténhet, és nagyon eredményesnek minősítették az örökbefogadást – tudta meg a BBC.
Annak ellenére, hogy a kislányt számtalan alkalommal vitte orvoshoz nevelőapja, de még a szakembereknek sem tűnt fel semmi gyanús, pedig ezekből már lehetett volna következtetni, hogy valami nincs rendben otthon.
2015 novemberében a kislány nem bírt a lábra állni, kiderült, hogy csonttörést szenvedett. Ugyan ez év decemberében egy hatalmas zúzódással vitték orvoshoz, mely a homlokán éktelenkedett. 2016 márciusában állítólag hányt is a kislány miután átesett a lépcső korlátján, ám ezekre a balesetekre mindig kielégítő magyarázattal szolgált Scully-Hicks.
'Chances missed' to save murdered baby
A father who murdered his baby just weeks after adopting her may have slipped under the radar as he was seen as a "positive parent", a review has found. Elsie Scully-Hicks died in May 2016 when she was 18 months old.
Májusban azonban – az apa állítása szerint – a kislány ismét leesett az emeleti lépcsőről, mely halálos sérüléseit okozta. Scully-Hicks – tagadta, hogy meggyilkolta volna a gyermeket, aki már nyolc hónapja a gondjaira volt bízva, a bíróság mégis bűnösnek találta őt, és legkorábban 18 év múlva szabadulhat a rácsok mögül. A rendőrség közzétette azt a telefonbeszélgetést is, melyen a férfi a baleset után mentőt hív a gyermekhez.
A kislány Shayla O'Brien néven látta meg a napvilágot 2014-ben, de vér szerinti családja nem tudta megteremteni neki a megfelelő körülményeket, ezért a gyámhatóság elvette tőlük őt, de végig bíztak benne, hogy egyszer majd visszakerülhet hozzájuk. A gyermeket 10 hónapos korában vette magához a melegházasságban élő Scully-Hicks és párja. Mikor az édesanyja felkereste az otthont gyermeke után érdeklődve, szomorúan közölték vele, hogy kisbabája már nem él.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.