Kinyomozták, ki lehet az esztergomi szemetelő!

Kinyomozták, ki lehet az esztergomi szemetelő!

nyomozás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 29. 11:45
Négy hónapja egyik hatóság sem lépett a szemetelő ellen, aki illegálisan dobta ki saját szemetét, köztük luxuskocsija papírjait az út szélére. Pedig lehet tudni, ki volt az illető.
P. Zs.

Két luxusautó papírjaival hajította ki a szemetét az út szélére egy trehány alak Esztergomban. A megtaláló még májusban bukkant a fekete zsákokra nem messze a lakóhelyétől. Mivel bosszantotta, hogy az emberek csak úgy kihajigálják hulladékaikat a természetbe, egy ideje hobbiból vizsgálja át a szemetet, hátha kiderül, kihez tartozik. Szerencséje is volt, mert bár a zsákok tulajdonosa széttépkedte a személyes adatait tartalmazó hivatalos dokumentumokat, nem volt elég alapos, és nem számolt a nő elszántságával sem.

– A két drága autó tulajdonosának arra valamiért már nem maradt forrása, hogy a szemetet legálisan elvitesse. Inkább egy félreeső helyen megszabadult  tőle. Újra bebizonyosodott, hogy az anyagi jólét nem áll egyenes arányban sem az intelligenciával, sem pedig a tisztességes viselkedéssel – írta akkor a Facebookon a megtaláló.

Összerakva a kirakós darabjait azóta kiderült, honnan és kitől származik a szemét. A hatóságoknak viszont négy hónap sem volt elég arra, hogy megbüntessék az illetőt.

– Azt szeretnénk, ha több száz órán át kellene önkéntes munkában szemetet szednie. Re­ménykedem benne, hogy ez akár elrettentő példa is lehetne. Tettem feljelentést a rendőrségen, és a kormányhivatalt is értesítettem. Május óta azonban nem érkezett válasz – mondta lapunknak a megtaláló.

Kerestük az illetékeseket, hogy megtudjuk, hol tart az ügy, ám ahogyan a lelkiismeretes hölgy, a Bors is zsákutcákba ütközött. Az esztergomi önkormányzat aljegyzője azt tanácsolta, ne az interneten keressék meg a hivatalt, hanem postán, esetleg ügy­félkapun keresztül, ha hasonló problémát akarnak bejelenteni. Mivel szabálysértési ügyről van szó, a Bors a járási hivatalt is felkereste. Tőlük mindössze annyi választ kaptunk, hogy nem nyilatkoznak, de közölték: forduljunk a kormányhivatalhoz. A Komárom-Esztergom megyei hivataltól ugyancsak nem érkezett válasz lapzártánkig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.