Megható történet: menyasszonyi palackpostát fogtak a Dunából

Megható történet: menyasszonyi palackpostát fogtak a Dunából

palackposta
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 06. 10:30
<p>Igazi kis tündérmese Szilvia és Róbert szerelmének története. Palackba zárt sztorijuk a Dunán járja világhódító útját. Ki tudja, hol áll meg.</p>
P. Zs.

„Ez is csak úgy kezdődött, mint a legtöbb tündérmese” – így indul a levél, amit június utolsó napján fogtak ki a Dunából. Egy üvegben sodródott a vízen, amelyre egy szív alakú lufi volt rákötve. Nem valami hajótörött segélykérést rejtett a titokzatos palack, hanem egy hamarosan egybekelő pár történetét.

Egy élményhajókázás során szúrták ki a hajó utasai az úszó csomagot, és mivel azt hitték, hogy egy másik hajó ütközője sodródik a vízben, még kitérőt is tettek, hogy összeszedjék. 

– Kihalásztuk a Rákóczi híd környékén a vízből, és fel is olvastam az utasoknak, akik nagyon élvezték, hogy ilyen kalandosan alakult a hajókázás a Dunán. Még csoportképet is csináltunk, hogy a pár kérését teljesítsük – mondta a Borsnak Szabó Vivien.

A szövegben ugyanis a leánybúcsú csapata azt kérte, a szerencsés, aki megtalálta történetüket, juttassa el a házasodni készülő párnak a megtalálás bizonyítékát egy fotó formájában. 

– Nagyon meglepődtem, hogy már kétszer is megtalálták, rögtön másnap először. Aztán most még egyszer – ismerte el a Borsnak a menyasszony. – Ez az év a bűvös hetes, most lesz az esküvőnk, Stockholmban fogjuk megtartani. Már öt éve annak is, hogy a párom után jöttem a két cicámmal. Valóban furcsa, itt-ott meseszerű a történetünk – mondta lapunknak Szilvia.

Ahogyan azt a levélben is leírták, a pár első találkozása sem volt mindennapi, egy biciklivásárlás során ismerkedtek meg egymással, Róbert volt az eladó. A lánykérés pedig egy motorozás során esett meg tavaly májusban. A vőlegény Hollandia egyik leghíresebb tulipános kertjében kérte meg kedvese kezét, a gyűrűt a virágok közé rejtette el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.