Nem igazán 21. századi módi az, ami a régebbi vasúti kocsik vécéiben az emberi vizelettel és ürülékkel történik: a sínek között landol.
Így aztán eddig az volt a (leginkább íratlan) szabály, hogy csak akkor lehet használni az illemhelyet a vonaton, ha az nyílt vasúti pályán halad. Hiszen semmilyen szempontból nem szerencsés, ha a pályaudvarokon emberi végtermék bűzölög a vágányokon.
2035 a legvégső határidő, amíg még fekália és vizelet a sínek közé ürülhet, addig folyamatosan zárt rendszerű vécékre cserélik a mostani, úgynevezett hullócsöveseket. Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője a Borsnak elmondta: ez nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.
– A járművek szennyvízgyűjtő tartályait speciális berendezésekkel ürítik. Két megoldás van: vagy a vasúti kocsikat kell az ürítőhelyhez beállítani, vagy – és az ország állomásainak többségén ez a jellemző – targoncára szerelt mobil berendezések állnak a szerelvény mellé, amikkel az ürítés megtörténik. A szennyvíz az adott helyszínen kijelölt módon juttatható a települési csatornahálózatba, ahol később a háztartási kommunális szennyvízzel együtt tisztítják, kezelik.
Természetesen az új vagy a felújításon átesett-áteső vasúti kocsik az Európai Unióban és itthon is már jó ideje csak zárt rendszerű vécékkel állhatnak forgalomba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.