Marjai Judit és lánya olyan, mint két tojás

Marjai Judit és lánya olyan, mint két tojás

hasonlóság
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 28. 11:00
Először mutatja meg újságban gyönyörű gyermekét a modell fotóművész. Tamara annyira hasonlít anyukájára, hogy fiatalkori fotóján össze is kevertük őket.
Fái

A Fem3 délelőtti műsorába hívták főzni a modellből fotóssá avanzsált Marjai Juditot, aki megkérte a lányát, hogy kísérje el. Arról szó sem volt, hogy Tamara is szerepel, de vé­gül ott maradt.

– Véletlenül volt ott a forgatáson, nem szoktam a gyereket mutogatni. De már nem kiskorú, tizenkilenc lesz szeptemberben, joga van dönteni. Elkísért, szükségem volt egy kuktára, ott ragadt. Valóban mondják, hogy hasonlítunk, de Tamara sokkal vékonyabb! – neveti el magát Judit. – Nagyon büszke vagyok rá, kínai tagozatos, már megvan a középfokú nyelvvizsgája. Angolul is kiválóan beszél,  kutató orvosnak készül. Ebben nem hasonlítunk, én nem tanultam jól.

– Állatorvos szeretnék lenni, azért tanulok, hogy bejussak az állatorvosi egyetemre – szól közbe Tamara, aki büszke egzotikus szépségű édesanyjára. – Sokszor mondják, hogy hasonlítunk. Na­gyon szeretjük egymást!

– Inkább testvéri a kapcsolatunk, az alá-fölé rendelt viszonyokat nem szeretem – veszi vissza a szót Judit. – Inkább anyukám az anyakép, én egy kissé zűrzavaros, szabadságkedvelő vagyok. A szülői értekezleteken is kilógtam a sorból. 

Ennek ellenére Judit nagyon is gondos édesanya. Az sem véletlen, hogy főzni hívták a televí­zióba.

– Szeretek, és tudok is! Harminc éve vagyok háziasszony, aki midennap főz. Egy kicsit ezt is művészetnek érzem – mondja büszkén, majd elárulja, hogyan őrzi a fiatalságát. Hiszen senki sem gondolná róla, hogy már ötvenéves. – Sőt egy hónap múlva ötvenegy leszek. Miért nem látszik? Mert lepaktáltam az ördöggel! – neveti el magát Judit. 

– Iga­zából edzeni járok, sok idényzöldséget, gyümölcsöt eszem, kerülöm a hizlaló ételeket. Nem plasztikáztatok, igazi a mellem, a szám, a hajam. Nagyon jó, eur­ázsiai a bőrtípusom, dupla rétegű, ami nem ráncosodik. Majd meglátjuk! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.