Ha úgy érezzük egy beszélgetés után, hogy szinte már fizikailag is fáradtak vagyunk, akkor valószínűleg egy energiavámpírral van dolgunk. A normális emberi kommunikáció ugyanis mindkét félnek jó, egyfajta információcsere, de vannak olyanok is, amelyek egyirányúak, tehát csak adunk, de nem kapunk semmit. Ezekhez a beszélgetésekhez nagyon nagy koncentráció szükséges, minden figyelmünket a partnerünkre kell fordítanunk, és ha egy pillanatra elkalandozunk, azt a másik fél azonnal szóvá teszi. Ő az energiavámpír.
Energiavámpírság sokféle emberre jellemző: a narcisztikusokra és azokra, akik túlságosan meg vannak elégedve magukkal, de ennek az ellenkezője is igaz lehet. Vagyis akiknek szükségük van a megerősítésre, kevés az önbizalmuk, sőt, egyes esetekben több van a külsőségek mögött, mint gondolnánk.
– Ha valaki energiavámpírrá válik, akkor ott a háttérben valami nincs rendben, ez a viselkedés pedig addig nem fog megszűnni, amíg ez a probléma meg nem oldódik – mondta a Vasárnapi Borsnak Banga Adrienne életvezetési tanácsadó, coach. – Ez lehet akár egy külső behatás, például szakítás, de személyiségzavarral is szemben állhatunk. Az energiavámpírok sokszor gondolják azt, hogy velük nincs semmi baj, hanem mindenki mással – figyelmeztetett a szakértő.
Hasonlóan a többi lelki betegséghez, itt sem tudjuk erőszakkal rávenni az érintettet arra, hogy magától menjen el egy szakemberhez.
– A legjobb, ha olyankor, amikor valami problémája van, nem kínáljuk fel tálcán a megoldást, hanem inkább rávezetjük, hogy saját maga jöjjön rá a megoldásra – magyarázta Adrienne. – Ezt úgy tudjuk elérni, ha visszakérdezünk. Ebben az a nehézség, hogy teljesen objektívan, a saját véleményünket kizárva kell kérdeznünk, hogy ne befolyásoljuk a megválaszolásban. Ha saját maga képes megoldani a problémáit, akkor később kevésbé lesz fárasztó a vele való beszélgetés.
A coach szerint a legtöbb ember nehezen viseli, ha valakinek folyamatosan ápolni kell a lelkét, ezért egy idő után inkább leépítik a kapcsolatot. Viszont a „beteg” magától nem fog rájönni arra, miért történt így, csak azt fogja észrevenni, hogy elmaradnak mellőle, ezzel pedig még mélyebbre kerülhet lelkileg, főleg akkor, ha az energiavámpírsága az önbecsülés hiányából származik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.