Filmbe illő jelenetek játszódtak le a Heves megyei Lőrincin. Egy 67 éves férfi halált megvető bátorsággal mászott le egy több mint nyolc méter mély kútba, csakhogy megmentsen egy bajba jutott kiscicát – értesült a Bors.
A nyugdíjas Mihály két létrát összeeszkábálva jutott le a kút fenekére, magához ölelte a bajba jutott jószágot, összeszedte minden maradék erejét, de kijutni már nem tudtak. A történet szerencsére jól végződött, a tűzoltók egy speciális technikával hozták fel a mélyben rekedteket a felszínre.
„Egy percig sem gondolkodtam”
– Éppen a boltból tartottam hazafelé, amikor egy idős asszony kétségbeesve a segítségemet kérte. Elmondta, hogy a kedvenc cicája beleesett az egyik szomszédos ház udvarán lévő kútba, aminek a teteje nem volt rendesen letakarva. Óriási állatbarát vagyok, egy percig sem gondolkodtam – mesélte a Borsnak Mihály.
A nyugdíjas férfi két rozoga létrát engedett le az ijesztő mélységbe, majd elindult a szűk és nyirkos kútba. A kis cirmos már másfél napja fogságban volt, szinte a bőréből is kiugrott, amikor leérkezett hozzá a hős megmentő.
– Rögtön dorombolni kezdett, ahogy a kezeimbe vettem. A korábban eltört bokám beakadt a létrán, súlyos cukorbeteg is vagyok, borzasztóan elfáradtam. Az egyik kezemben tartottam a macskát, így a másikkal már nem tudtam volna felmászni. Borzasztóan rossz érzés tört rám a kút mélyén – mondta lapunknak a hétköznapi hős, aki megmentőből gyorsan a bajbajutott szerepébe került.
A riadt állatot emelték ki elsőként
Mihály kérésére az idős asszony riasztotta a tűzoltókat, akik nagyjából félóra alatt ki is szálltak a helyszínre.
– A segélykérés délután háromkor érkezett, miszerint egy ember lent van egy kútban. A hatvani hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, akik a bajba jutott macskát is észlelték. A jószágot egy zacskón keresztül húzták fel, a férfira pedig egy mászóövet erősítettek. Egy erős kötéllel, kézi erővel őt is sikerült kimenteni – magyarázta a Borsnak a Heves Megyei Katasztrófavédelem szóvivője. Mihály állítása szerint az ő kérése volt, hogy elsőként a cicát mentsék ki a szakemberek.
Elájult a megmentő
A férfinak óriási szerencséje volt, hiszen a vízszint nagyjából derékig érhetett, így a fulladás veszélye nem állt fent. A mentés közben azonban elájult, a mentők oxigénmaszkot helyeztek rá, s rögtön a hatvani kórházba szállították. Megröntgenezték, kisebb horzsolásokkal megúszta a kalandot.
– Lehet, hogy utólag már egyből a tűzoltókat hívnám, de akkor nem gondoltam bele az akció veszélyességébe. Most egy kiskutyát gondozok, de a családban sok cica van, szinte bármit megtennék értük – mondja büszkén a nyugdíjas.
Tegnap megnézhettük az érintett kutat is, ahol a ház tulajdonosa megmutatta lapunknak, hogy a baleset óta vigyáznak a cicákra, több fadeszkával is lefedték a nyílás tetejét. A kis cirmos szemmel láthatóan jól van, azóta is előszeretettel jár szomszédolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.