Betegség lett a szexfüggőség

Betegség lett a szexfüggőség

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 17. 11:30
Hu-Zo

Hogy van-e szexfüggőség, arról évek óta vitatkoznak már. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mentális rendellenességeket listázó katalógusának legfrissebb kiadásában viszont szerepelteti a kényszeres szexuális magatartást mint mentális betegséget. Eddig ugyanis vita volt arról, minek tekintsék, létező rendellenesség-e.

Azt azonban továbbra sem állítják – mert nem tisztázott –, hogy ez ugyanolyan függőség, mint a szerencsejáték- vagy a drogfüggőség. További vizsgálatokra van szükség annak kiderítésére is, hogy az állapotot hogyan lehet felismerni, megelőzni vagy kezelni. A WHO hétvégi nyilatkozata ugyanakkor azért fontos, mert így az érintettekben tudatosulhat, hogy érdemes orvosi segítséget kérni.

Az még kérdés, hogy hány ember szenved szexfüggőségben a világon. Ami biztos, hogy a mentális betegség nem lehet enyhítő körülmény például, ha egy szexfüggő nemi erőszakot követ el, ahogy az alkoholfüggőség sem az, ha valaki részegen ül a volán mögé, és halálos balesetet okoz. Vagyis attól nem kell tartani, hogy szexuális bűncselekmények, zaklatások elkövetői erre hivatkozhatnak.

Bede Zsuzsa szexuálpszichológus a Bors érdeklődésére azt mondta: bizony, előfordul, hogy az egyik fél szexfüggősége miatt megy tönkre egy házasság.
– Ám, ha a párok tagjaiban tudatosul, hogy ez valóban egy mentális betegség, megértik a dolgot, és jó eséllyel előbb fordulnak orvoshoz, mint válóperes ügyvédhez – magyarázta.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.