Bepiálva cirkuszolt a templomban

Bepiálva cirkuszolt a templomban

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 10. 11:30
Bors

Részegen randalírozott egy 48 éves hajléktalan az év elején az egyik kecskeméti templomban. Az ügyészség most minősített rongálással és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolta meg.

A többszörösen büntetett előéletű férfi február 10-én reggel, kezében egy piás üveggel ment be a templom előterébe. Odabent épp gyászmise folyt, de már a reggeli istentiszteletre is érkeztek a hívők. A vádlottat ittassága és hangoskodása miatt a sekrestyés, majd a pap megpróbálta kitessékelni.

Ő azonban kiabálni kezdett, és az előtérben lévő térdeplőbe kétszer belerúgott, majd fellökte és odébb rúgta. Bement a templom belső részébe is, ahonnan kivezették, közben az üveggel hadonászva gyalázkodott, a tiszteletesre rá is emelte a palackot.

Miután kitették, a templom kapuját berúgva azonnal visszament az előtérbe, ahol betörte az ajtó homokfúvott és gravírozott üvegét, a díszléceket pedig kitörte. A kár 300 ezer forint lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.