A Bors utánajárt - Rettegnünk kell a kanyarótól?

A Bors utánajárt - Rettegnünk kell a kanyarótól?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 13. 10:30
<p>Romániában és Szlovákiában is megállíthatatlanul terjed a kanyaró. Itthon kötelező a gyerekeket beoltani a vírus ellen, de sokat ronthatnak az oltásellenes mozgalmak tudatlan tanácsai.</p>
P. Zs.

Rendkívüli állapotot hirdettek ki a magyar határhoz igencsak közeli Nagymihályban. A szlovákiai településen hirtelen annyi kanyarós beteg került kórházba, hogy válságstábot is össze kellett hívni. Két hónap alatt ugyanis 161-en fertőződtek meg, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget. Sokan kapták el a kórt Deregnyő községben is. A fertőzöttek közül négy ember ráadásul Nagy-Britanniából ér­kezve betegedett meg.

Makói vészhelyzet

Magyarországon egészen 2017-ig nem volt kanyarós beteg, tavaly azonban itthon is volt járvány. Ezt a betegséget tekintve ugyanis már két, egymással összefüggő esetnél is járványról beszélhetünk. Makón egy külföldi beteg miatt a kórház több dolgozója is elkapta a nyavalyát, és néhány nap leforgása alatt majdnem 400 embert oltottak be Csongrád megyében, hogy megelőzzék a nagyobb járványt.

– Most sem tanácsos Románia, Szlovákia és Ukrajna érintett területeire utazni 15 hónaposnál fiatalabb csecsemővel. Ha mindenképp elkerülhetetlen, akkor viszont az utazás előtt két héttel be kell oltani a gyereket – tanácsolta Ócsai Lajos. Az ÁNTSZ nyugalmazott főosztályvezetője szerint ragaszkodni kell az or­szágban a 98 százalékos átoltottsághoz, kanyarójárvány esetén ugyanis 100 betegből 5-6-nál tüdőgyulladás lép fel, 1000-ből pedig egy halálos áldozatot képes szedni a vírus.

Nem kívánságműsor

Itthon sokat segít a helyzeten, hogy míg a nyugati országokban mindegy, hogy mikor kapják meg a gyerekek az oltást, ha­zánkban ez életkorhoz kötött. Az első oltást 15 hónapos korban kell megkapni, ha ez nem történik meg, szigorúan indokolni kell a miértjét. Ezután pedig egy emlékeztető oltás szükséges 11 éves korban.

Tavaly az egészségügyi dolgozók átestek immunitási vizsgálatokon, hogy megtudják, mennyire védettek. Akiknek szükséges volt, azok megkapták az emlékeztető oltást is. A háziorvosok és védőnők oltási fe­gyelme miatt így itthon maximum kisebb, helyi járványok lehetnek.

– Szerencsére a kötelezőn kívül nem kellett tavaly oltást adni senkinek, és a praxisomban a szülőknél nincs oltásellenes hangulat, ez nagyon fontos. Ha valaki mégis megbetegszik, a legfontosabb, hogy a környezete rögtön kérjen emlékeztető oltást, amennyiben korábban nem ka­pott – mondta a Borsnak dr. Nagy Árpád háziorvos, belgyógyász, reumatológus.

Kapott emlékeztetőt?

Azok, akik valaha már átestek ezen a betegségen, természetes védettséget élveznek a vírussal szemben. És bár az 1969 és ’89 között születettek csak egy oltást kaptak, a kilencvenes évek során, a kampányoltások idején sokak megkapták az emlékeztetőt is. Így 2002 és 2014 között gyakorlatilag egyáltalán nem volt beteg az országban.

Csípős

Még néhány oltásellenes, és jöhetnek a piros cédulák, amivel anno megjelölték a házat, ahol beteg volt. Akkor is 40 ezren kapták el a kórt. Putnoki Zsuzsanna

Sokat ártottak azonban a szakemberek szerint az oltásellenes mozgalmak. A 2010-11-ben Romániában pusztító kanyaró a védőoltást ellenzők miatt következhetett be.

A szlovákiai járványhoz pedig az is hozzájárul, hogy ott más a társadalombiztosítási rendszer, az oltás árát utólag fizetik vissza az embernek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.