Túléltük a szegedi horrorszigeten töltött éjszakát

Mindig is vonzottak azok a helyek, amelyek érdekes múlttal rendelkeznek. Hiszek abban, hogy bizonyos területek megőriznek különféle energiákat. Ilyen a szegedi Boszorkánysziget is. Kevesen tudják, de a Dél-Alföld legnagyobb városánál, a Tisza partján terül el az a félsziget, ahol Magyarország utolsó boszorkányégetéseit tartották a 18. században. Itt lelte halálát hat férfi és hat nő boszorkányság vádja miatt. A helyiektől sok-sok beszámoló érkezett arról, hogy éjszakánként furcsa, már-már kísérteties hangokat hallanak a sziget felől. Persze több sem kellett, egyből megindultam a vállalkozó szellemű brigádommal pár sátorral és némi „ivólével” felszerelkezve.

Miután megérkeztünk Szeged gyönyörű városába, a kihagyhatatlan halászlé után nekiindultunk, hogy megkeressük a szigetet. A helyiek kivétel nélkül tudták, hogy mit keresünk (és miért), és mosolyogva mutatták az irányt miközben azt gondolták: „Na a pesti srácok jöttek parázni”. Még szerencse, hogy világosban akadtunk rá a helyre, mert este aligha lehet biztonságosan megközelíteni kocsival.

Mikor beléptünk az erdőbe, egy teljesen másik világba csöppentünk. A korhadt, rémisztő fák mindenütt mintha csak azt lesték volna, mikor boríthatnak be minket a végső kietlen sötétségbe. Oldalról pedig a mocsár élővilága szolgáltatta a pagony éjfekete szonátáját. Sétánk közben felderengett bennünk, hogy talán a következő Ideglelés-filmet pont rólunk fogják forgatni.

Tipikus történet: pár fővárosi fiatal elmegy az elhagyatott erdőbe, szellemet nézni... milyen jó ötlet. Félórányi bolyongás után megtaláltuk végre a sátrazásra alkalmas helyszínt, majd megkezdtük a gondtalan mulatozást, szalonnasütést, mit sem sejtve arról, hogy éjszaka mi vár ránk. Hajnali 2 körül ébredtünk fel először egy furcsa neszre, mintha járkált volna körülöttünk valaki. De amikor az elemlámpával körbevilágítottunk, egy árva lelket sem láttunk. A következő riadalom alig másfél óra múlva következett, ekkor már mindannyian hallottunk egy furcsa nyögést, amelyet egy sikoly követett. Mondani sem kell, ezek után már nem mosolyogva hajtottuk álomra a fejünket. Mellkasunkban valami megmagyarázhatatlan szorítást éreztünk egészen hajnalig, mikor is két bizalmatlan horgász jelent meg, hogy megkérdezze, kik vagyunk, és mit keresünk itt. Elmagyaráztuk nekik, hogy csupán magyar kirándulók vagyunk, majd a félreértést nyugtázva vártuk a reggelt.

Persze kialvatlanul, de mégis élményekkel tele ébredtünk. A látvány pedig, ami reggel fogadott minket, amikor a felkelő nap fénye megcsillant a gyönyörű Tiszán, minden pénzt megért. Rájöttünk: az Édent itt a földön is meg lehet találni, csak ki kell várni, míg elmúlik a sötétség.