Panziós lett Koreában a magyar rajzfilmes

Panziós lett Koreában a magyar rajzfilmes

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 14. 13:30
B. B. A.

Három magyar is lakik Dél-Korea legnagyobb szigetén, a Budapesttől több mint 8500 kilométerre fekvő Csedzsun. És ami még különlegesebbé teszi a helyet, hogy egy magyar panzió is várja ott a turistákat, akik ódákat zengenek a magyar gulyásról és a házi pálinkáról.

Vonzalom

Sok magyar van oda a koreai kultúráért, de nem mindenkinek van lehetősége odautazni. Ér­tük van a Koreai Kulturális Központ Budapesten. Magyar Anna, a központ egyik munkatársa a Borsnak elmondta: havonta 2500–3000 magyar látogatójuk van. Az évente megrendezett kulturális fesztiváljuk iránt pedig több ezren érdeklődnek.

Az RTL Klub Fókusz című műsora szólaltatta meg Medvigy Istvánt, aki a Budapest Inn névre keresztelt panziót megnyitotta a 600 ezer lelket számláló, három Balaton nagyságú Csedzsun. A kárpátaljai Beregszászról elszármazott férfinak szöuli a felesége, és a rajzfilm hozta össze őket. Tizenhat évvel ezelőtt ugyanis a dél-koreai fővárosba kellett utaznia Istvánnak, aki a legendás Varga rajzfilmstúdió gyártásvezetőjeként épp a Mr. Bean-sorozaton dolgozott.

Szöulban találkozott jelenlegi párjával, aki meg a kultikus széria, a Simpson család készítésében vett részt. Az asszony ötlete volt aztán, hogy nyissanak panziót, amit azóta egy percig sem bántak meg. A szöuli magyar nagykövetség adatai szerint egyébként 100–200 közé tehető a Dél-Ko­reában élő magyarok száma. Ők főleg egyetemisták és cserediákok, de sokan dolgoznak koreai vállalatoknál is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.