Nem foglalkoztak vele, hogy 71 ember megfullad a hűtőkamionban - megszületett az ítélet

Nem foglalkoztak vele, hogy 71 ember megfullad a hűtőkamionban - megszületett az ítélet

embercsempészek
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 14. 16:40
Bors

Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében - közölte az MTI.

Az elsőrendű afgán és a három bolgár vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészetben és bűnsegédként elkövetett emberölésben találták bűnösnek, ezért bűnszervezet tagjaként valamennyiüket 25 év fegyházra ítélték.

Egyikük sem bocsátható feltételesen szabadlábra. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértésben is bűnösnek mondták ki.

Az elsőrendű vádlottat véglegesen, a többieket 10-10 évre kiutasították Magyarországról, és vagyonelkobzást is kiszabtak velük szemben. 

2015 augusztusában egy menekülteket szállító teherautóra bukkantak osztrák rendőrök Burgenlandban az A4-es autópályán. A teherautóból összesen hetvenegy holttestet emeltek ki, az áldozatok, az előkerült okmányok alapján szír menekültek, 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek.

A kamionba Magyarországon zsúfolta fel egy embercsempész banda a menekülteket. A szellőzés nélküli, sötét hűtőkamionban gyakorlatilag megfulladtak. 

A migránsok mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték, hogy nem kapnak levegőt, amelyet a sofőr és előfutója is hallott. A problémát bolgár főnökük közvetítésével telefonon jelentették a bűnszervezet afgán vezetőjének, de többször is azt az utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.