Fából vaskarikát nehéz csinálni, sörből korsót viszont annál könnyebb! Ki hitte volna? Azt viszont még a legtöbb sörguru sem tudja, hogy a folyékony kenyérből szilárd kenyeret is lehet készíteni, ahogy fürdeni, tankolni, sőt trágyázni is lehet vele.
Úgy, tűnik a magyarok nem elégszenek meg azzal, hogy isszák a sört, még enni is szeretnék. Ezért pedig mindent meg is tesznek: erdélyi egyetemisták álmodták és valósították meg az úgynevezett sörbucit. Alapanyaga a sörtönköly és a savó, mindkettő a sörfőzde olyan mellékterméke, ami alapvetően a kukába kerülne. Persze élesztőt, sót és vizet is ír a sörös zsömle receptje, ezek nélkül nehéz elkészíteni.
Nem csak a zsemlegyártó csapatot ihlette meg a sörkészítés közben felhalmozódott melléktermék. Egy amerikai cég a háromdimenziós nyomtatókba szükséges szálakká alakítja át azokat. Vagyis, tudnak belőle korsót is készíteni. A cég szerint ez az újrahasznosítás mellett azért is jó, mert nagyon szép aranyszínt kölcsönöz a kinyomtatott termékeknek. Így hát a söröskorsó is ezért ilyen sörszínű.
Nemcsak fel, hanem megtankolni is lehet a sörrel! A brit Bristol egyetem kutatói fedezték fel: az alkoholok közül a sör a legalkalmasabb arra, hogy üzemanyagot állítsanak elő belőle. Az már csak ráadás, hogy az így készült üzemanyag bio mivolta miatt még környezetbarát is. Arról nincs hír, hogy a három éve elért újítás mikor törhet be a világpiacra – ha egyáltalán betör –, és mennyibe kerülne belőle egy liter.
Van, aki nem a korsóban szereti a habot, sokkal inkább a kádban – és ott is a sörhabot. A folyékony kenyérből készült szappan hívei állítják: a komló és a sörélesztő megnyugtatja a bőrt, nem okoz irritációt, sőt a benne lévő vitaminokkal is fantasztikus hatást érnek el, ha a bőr szebbé varázsolása a cél.
Jólesik egy pohár sör fűnyírás után? Miért várnád meg a végét? Inkább kínáld meg a füvet is! Megszámlálhatatlan ötletet lehet találni az interneten arra, mi a jó műtrágya titka. Többek között olyan is akad, amely szerint a sör a legjobb eszköz arra, hogy dús legyen a gyepünk. Mondjuk sokan megkérdőjelezik ezt a módszert, de néhány kertész igenis esküszik rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.