Közvetlenül az élő bejelentkezés után rabolták el a TV-stáb kameráját - videó

fegyver
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 06. 23:00
Bors

Elrabolták egy tévéstáb kameráját, épp miután véget ért az élő bejelentkezés, amit a Grenfell toronyról forgattak Londonban.

Június 14-én lesz egy éve, hogy a nagyon rossz állapotban lévő 24 emeletes paneltömb kigyulladt, és alig negyed óra alatt teljesen beborították a lángok a hatalmas épületet. A hatóságok ma sem tudják, hogy pontosan hány életet követelt a tragédia, mert annyira összegétett minden, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni az emberi maradványokat és a tárgyakat egymástól.

A tűzeset miatt utazott az Ausztrál Channel Seven stábja is a helyszínre.

A tudósító, Laurel Irving épp hogy kimondta az utolsó szót az élő bejelentkezésen, egy maszkos, fegyveres férfi már el is rabolta 5 és fél millió forint értékű kamerájukat – írja a Daily Mail

A rablónál – aki biciklivel hajtott el a tetthelyről – pisztoly volt, ezért a tévések egy pillanatig sem ellenkeztek. 

A kétfős stáb elmondása szerint nem gondolták volna, hogy Londonban is előfordulhat ilyen, ezért nem is hívták magukkal a biztonsági személyzetet.

– Nem voltunk megrémülve, csak nagyon felháborodva. Nem tudtam pontosan, mi történik, és megfogtam a kamerát, de Jimmy – [a kameraman] – azt mondta, fegyevere van, szólval inkább hagyjuk, hadd vigye. Azt mondtam, dühösen, hogy mutassa meg a fegyverét, de amint kimondtam, rájöttem, milyen ostoba vagyok és hagytam inkább elmenni – idézte fel az esetet a kétgyermekes műsorvezetőnő.

Szerencsére az abszurd incidensről készült felvétel, így a rendőrségnek talán van némi esélye megtalálni a nagy értékű kamerát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.