Belegondolni is rossz, min megy keresztül az a kecskeméti család, amelynek feje csütörtök reggel életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben. A 62 éves B. János vezette azt a Magnus eFusion típusú, elektromos kisgépet, ami – eddig tisztázatlan körülmények között – a felszállás után két körrel a Pécs-pogányi repülőtér melletti kukoricásba csapódott. Mint pénteken megírtuk: a pilótának és társának, a 42 esztendős K. G.-nak nem volt esélye a túlélésre.
– Több mint húsz éve repült, ez volt az élete, soha nem volt egyetlen balesete sem – mondta a Borsnak telefonon János megtört felesége. Férje hétfőn ment el otthonról, akkor találkoztak utoljára.
– A tragédia napján, miután a kolléganőm hallotta a rádióban a hírt, megkérdezte, hogy Jani jól van-e. Rögtön megnéztem az interneten, mi történt, akkor már éreztem, hogy nagy baj van. Egy telefonhívás után megerősítették: a férjem halt meg. Az özvegy a családjával rögtön a helyszínre ment, ahol aztán már nem maradtak szavak. „Kék eget, Sas, nyugodj békében madár!” – azóta pedig ilyen és ehhez hasonló üzenetek lepték el János Facebook-oldalát. A tapasztalt pilóta több barátjával is beszéltünk, a Sas becenevű férfit a benzinmotoros repülésben megfontolt, alapos és higgadt embernek tartották.
– Jánossal Jakabszálláson, Kiskunfélegyházán és Kecskemét-Matkópusztán számtalanszor összefutottam, nagyon sok mindenre megtanított, elméletben képzett nem csak engem, hanem minden fiatalt. Hangárat pakolni, odafigyelni a munkára, alaposnak és precíznek lenni. Ezekre tanított minket Sas – emlékezett vissza mentorára egyik volt kollégája.
„A Magnus Aircraft Zrt. teljes csapata mélyen együtt érez az elhunytak hozzátartozóival” – olvasható a cég írásos kommünikéjében. – „További közleményt és sajtónyilatkozatot kizárólag a hivatalos szakértői vizsgálat lezártát követően áll módunkban kiadni.” A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.