Aktuális

Kegyetlenül bántak gondozói a cuki óriáspandával

Bors

Létrehozva: 2018.06.21.

A panda már annyira beteg, hogy az orra feketéről rózsaszínűvé változott.

Állatkínzással vádolják a kínai Vuhan város állatkertjének egyik gondozóját, miután a vádak szerint módszeresen kínozta az egyik rábízott pandát, Vej Vejt. A meg nem nevezett férfi bűntetteinek igen hosszú a listája:

– rendszeresen etette a pandát rohadó, hangyákkal belepett almacsutkákkal (amiket nem megfelelően tároltak, és ezért voltak hangyásak)

– dohányzott a panda zárt lakhelyében

– szinte bárkit beengedett engedély nélkül Vej Vejhez, és azért sem szólt, ha etették a pandát

– miközben a pandát etette, közvetlenül mellette mosta haját

Állítólag a 12 éves panda már annyira beteg, hogy a korábban fekete színű orra rózsaszínné változott, és az állatkert kénytelen volt nyilvánosan is bocsánatot kérni gondozója kegyetlenségei miatt. Bár azt ígérték, hogy a jövőben egy valódi szakember fogja Vej Vejt gondozni, a mai napon az állatot a szecsuáni óriáspanda rezervátumba szállították át további megfigyelés céljából. Azt nem tudni, hogy később visszaviszik-e Vuhanba, de az állatkert ígérete szerint a pandát egy teljesen átalakított lakrész várja majd.

Vej Vej 2005 augusztusában született és 2008 óta volt a vuhani állatkert lakója. Már többször is felmerült a gyanú, hogy ott nem a legjobb bánásmódban részesült: például sokkal több bambusszal etették, mint kellett volna, illetve sokkal kevesebb gyümölcsöt építettek be a táplálkozásába. Ráadásul az állat a turisták túlzott rajongása miatt sokkal zárkózottabb lett és egy idő után már nem is nagyon mozdult ki zárt lakrészéből. Szakértők szerint a rózsaszín orra is annak a jele, hogy nem töltött elég időt a szabad levegőn, hiszen a napfény hiánya miatt alakulhattak ki orrának pigmentációs problémái.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya