Végy egy kapszulás kávéfőzőt, csinálj kávét, idd meg, majd szabadulj meg az elhasznált kapszulától! Nagyjából ezek a fázisok a budapesti óvónőnél, Ender Krisztinél is, ha egy frissítő feketét kíván, ám a kuka helyett ő egy gyűjtőládába dobja a kávékapszulákat, merthogy terve van velük. Fülbevalókat, nyakláncokat, kitűzőket és egyéb kiegészítőket készít belőlük.
– Akkor jutott eszembe, hogy a kapszulákkal lehetne valamit kezdeni, amikor az ismeretségi körömben valaki vett egy ilyen kávéfőzőt. Tulajdonképpen a zseniális színek ihlettek meg igazán – magyarázta a Borsnak a kreatív óvónő. Ma már az egész család gyűjtögető életmódot folytat, ha kapszuláról van szó. És nem is csak ékszerekké varázsolódnak át a mások számára a szeméttel egyenlő kapszulák. Az oviban is ki tudja használni, hogy jó alapanyag.
– Volt olyan is, hogy egy házhoz tetőt készítettek a gyerekek belőle, de ovis karácsonyi vásárra is vittem az ékszerekből. Nagyon szerették a szülők és a gyerekek is – teszi hozzá Kriszti.
Az alapanyag előnye a minősége mellett az is, hogy rövid időn belül fantasztikus eredményt lehet elérni vele. Egy egyszerű kávékapszulából összecsavart és egy-egy gyönggyel megspékelt fülbevaló fél óra alatt készen van. Kriszti alkotásait néha le is fotózza, és feltölti az Újragondolda nevű weboldalára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.