Ez a nő abból él, hogy az állatok beszélgetnek vele

Ez a nő abból él, hogy az állatok beszélgetnek vele

Essex
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 13. 23:00
Legalábbis azt állítja, hogy beszélgetnek vele...
Bors

Ruthy Bradshow azt állítja magáról, hogy egy különleges adottsággal született: képes beszélni az állatokkal, sőt, a síron túl is kapcsolatba tud lépni velük. A nő szerint az állatok mindent megértenek, amit mondunk nekik. A vele készült kisfilmben elmondja: „Talán őrülten hangzik, de értem az állatok beszédét. A fejemben a saját hangomon az ő szavaikat hallom”. Ruthy eredetileg rejtegette a tehetségét, de mára teljesen elkötelezetté vált az iránt a dolog iránt, ami "a szívét tűzbe hozza" - nyilatkozta a brit Metro című lapnak.

Az Essexben élő nő saját marketingcégének volt a vezetője, de műfajt váltott, és ma már minden idejét azzal tölti, hogy háziállatokkal beszélget. Nyugtalan állatoknak javasol terápiát, vagy éppen megtanítja a gazdiknak az állatok nyelvét. Azt mondja, nagyon szereti, amit csinál. Az állattulajdonosok Ruthynak komoly összeget fizetnek ki az állatokkal kapcsolatos tevékenységéért.

Az állatimádó nő azt is megosztotta az olvasókkal, ha még nem lenne házas, Doktor Dolittle után Ruthy Doolittle-re változtatná a nevét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.