Búcsúzik a bikinitől a Miss Amerika

Búcsúzik a bikinitől a Miss Amerika

korszak
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 07. 11:15
Lezárul egy korszak, nem lesz többé bikinis vonulás a Miss Amerika szépségversenyen. A csinos külső helyett a tartalmas belsőre kerül a hangsúly.
Kiss Boglárka

Forradalmi újítás a Miss Amerika szépségversenyen: elmarad a bikinis forduló, a zsűri a lányok eszére lesz inkább kíváncsi. Nincs többé fenékre fújt hajlakk, hogy ne csússzon be a bugyi, s nem lesz elég a világbékéről fecsegni.

A hollywoodi zaklatások hatására kialakult nőjogokat védő #metoo kampány elérte a szépségversenyek világát is. Karcsú idomok helyett a pallérozott elme hozhatja meg az áhított koronát. Régóta bírálják már a szépségversenyeket, az ellenzők szerint a nőkre tárgyként, darab húsként tekintenek, s üresfejű cicababák felvonulása az egész.

A világ egyik legrangosabb rendezvénye, a Miss Amerika lesz az úttörő, ami leszámol a sztereotípiával. A szervezők kijelentették, a szeptember 10-re tervezett versenyen a fürdőruhás forduló helyett interaktív beszélgetést rendeznek a versenyzőknek, akik a céljaikról, eddig elért sikereikről számolhatnak majd be. A verseny elnöke, a korábbi győztes Gretchen Carlson a Fox Newsnak elmondta:

– Sokszor hallom, hogy a lányok a program részesei akarnak lenni, de nem szívesen viselnek tűsarkú cipőt és bikinit. Tudjátok mit? Nem is lesz többé szükség rá. Kulturális megújulást hozunk a versenybe.

A szép ruhákból azért nem lesz hiány, az estélyis bemutató továbbra is fénypontja lesz a Miss Amerikának. Ugyanakkor nincs hír arról, hogy a nemzetek győzteseit megmérő nemzetközi versenyek is bevezetnék-e ezen változtatást, így Miss Amerikának a Miss Univers-, vagy Miss World-választásokon ugyanúgy le kell majd dobnia a textilt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.