Aktuális

Az FBI kinyomozta: Bányatóba dobták VV Fanni holttestét

uv

2018. június 19. kedd 05:10

Az amerikai szövetségi nyomozók arra jutottak, hogy a szalkszentmártoni ta­vaknál kell keresni a valóságshow-hős maradványait.

A nyomok az FBI embereit is a korábban már átkutatott szalkszentmártoni bányatavakhoz vezették. A gyanúsított állítja, munkaügyben járt a környéken Fanni eltűnésekor.

Mint azt két hete megírtuk, a világ legnagyobb nyomozószerve, az FBI is beszállt az egykori valóságshow-hős gyilkossági ügyének nyomozásába, majd egy hétig, két amerikai ügynök segédkezett a felderítésben. És bár a világ legprofibbjai sem találták meg Fanni holttestét, a Bors megtudta, a nyomok őket is a szalkszentmártoni bányatavakhoz vitték.

– A magyar hatóság az autó GPS-jelei és a telefonszolgáltató jelei alapján mérte be B. László útját, az FBI viszont a mobilja wifirendszerének adatait nézte, és így pár kilométeres eltérés van. Míg B. László azt mondta, hogy Dunavecse után, addig az FBI adatai szerint Szalkszentmártonnál fordult vissza, ahol bányatavak is vannak – tudtuk meg a gyanúsított ügyből kizárt  korábbi védőjétől, dr. Brodmann Pétertől, aki leváltása óta nyilatkozik lapunknak. Az ügyvéd állítja, unokaöccse nem hadakozik az új adatok ellen, és egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy az FBI-nak igaza van.

– Hét hónap elteltével nem egyszerű pontosan visszaemlékezni, hogy egy út során az ember hol fordult vissza az autóval, de László megmondta a nyomozóknak, hogyha a jelek azt mutatják, akkor az biztosan úgy is volt. De miért ne tehette volna?

Rendszeresen járt Dunavecse felé, mert egykor minőség-ellenőrzéssel foglalkozott, egész pontosan hajók szállítmányainak ellenőrzésével, és az volt az érzése, hogy átverték ebben a bizniszben, és ezért 2-3 hetente lejárt megnézni, történik-e rakodás az ottani kikötőben vagy sem – mesélt a részletekről dr. Brodmann.

A búvárok korábban már felkutatták azt az 5-6 bányatavat a környéken, ami szóba jöhet, de nem találtak semmit. Az FBI vizsgálódására a rendőrség levitte a gyanúsítottat az említett helyszínekre, és igyekeztek kifaggatni. B. László Fanni eltűnésekor, reggel 7-8 óra körül járt arrafelé. Vagy munkaügyben, ahogy ő és egykori védő nagybácsija állítja, vagy a rendőrség gyanúja miatt, miszerint VV Fanni holttestét tüntette el ott.

Nyomozás

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti luxusalbérletéből. A lakóház kamerafelvételei szerint B. László cipelte le a ház mélygarázsába és tuszkolta be az ott parkoló bérelt autójába az alélt lányt, aki azóta nem adott életjelet magáról. A kocsiban gyanús eszközök és vérnyomok mellett egy kötelet is találtak a nyomozók, rajta Fanni és B. László DNS-ével. A dunaújvárosi férfi tavaly november 27-e óta az ügy egyetlen gyanúsítottja, akinek legutóbb 2018. augusztus 27-éig hosszabbították meg az előzetes letartóztatását.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15150668_auto_resized.jpg
origo.hu

Billy Idol megalázta a fiatalokat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8875_resized.jpg?avcount=1664276107
metropol.hu

Már a hétvége előtt felborítja a közlekedést a Nemzeti Vágta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149908_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt az erdőkertesi páros öngyilkosság női áldozatának édesanyja: Tragédiák sorozta érte Katát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15148996_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Sokkoló, amit a budapesti autókereskedő egy felvásárolt használt kocsiban talált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15150206_auto_resized.jpg
metropol.hu

Gyárfást a víz is leverte Tasnáditól – Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15148207_auto_resized.jpg
vg.hu

Von der Leyent megbüntetik a Pfizerrel kötött horribilis szerződés miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8874_resized.jpg?avcount=1664276107
origo.hu

Barátnője próbál magyarázkodni Berki Mazsi viselkedése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149448_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Izgalmas megoldások, különleges végeredmény: falpanelek a lakásban, 1. rész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15152332_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Borzalmas tragédia történt Körösladánynál: Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15153438_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: az ország több pontján leszakad az ég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15152813_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Somló Tamás özvegye élesen bírálta Berki Mazsit

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/ILnFi84Xl_Y9xiXBMGRRxZkukaZA8Ea-eEqQjP9JdVc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNTUwNjgzZWEwODQ0MGU5NTlhOGU1OWQ5MmRhMGU3.jpg
Tragédia

4 gyerek maradt árván: 48 óra alatt elvesztették az édesanyjukat és az édesapjukat is

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/Er80idXHPvRSCUpkSGgQhmJKHA70r3YtTSQWBI6HzBY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllZDk3ZTNjNDc2ODQ2ZGJiYTA0NmQzMWZhMjdhZmYz.jpg
Tragédia

Gázolt a vonat Gyürén: iskolai zaklatás miatt akart véget vetni az életének a 11 éves kislány