700 forintos lángossal ünnepel a Red Bull Air Race - videók

700 forintos lángossal ünnepel a Red Bull Air Race - videók

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 24. 14:30
Bors

Szeles, hűvös idő és az elmúlt évekhez képest meglehetősen kevés érdeklődő várta hétvégén a Red Bull Air Race 2018-as szezonjának záró versenyét. A „hangos bulira” – ahogy azt a verseny hivatalos oldalának beharangozója is hirdeti – 2009-ben még 650 ezer ember látogatott ki a Duna partra, idén azonban szemmel láthatóan kevesebb érdeklődő gyűlt össze. Hogy ez a rossz időnek, vagy az egyre feljebb kúszó áraknak köszönhető, nem tudni...

A Bors újságírója szombat délután látogatott ki a helyszínre, ahol rövid videókat is készített a tapasztalatairól.

Ezek szerint a (pesti oldalon) a Lánchíd és a Margit híd közé épített látogatói helyszínen egymás mellett felépített sátrak voltak a büfék, ahol a melegételtől a hot-dogig mindent lehetett kapni. Az árak brutálisak: egy lángos 700 forintba kerül, ezen még nincs sem tejföl, sem sajt, a feltétekért mélyen a zsebbe kell nyúlni. A sör is a budapesti belváros legelegánsabb éttermeinek ár listáját tükrözi, egy korsó folyékony kenyeret 600 forintért mérnek. És a non plus ultra: a Red Bull Air Race versenyről persze nem hiányozhat a bikás energiaital sem, a Duna parton 500 forintért lehet venni egy három decis dobozzal.

Információink szerint a ma, vagyis a vasárnapi döntőre legalább az épített tribünökön vásárolható jegyek elfogynak (szombaton tíz székből hat a legtöbb tribünön üres volt), az interneten vasárnap délelőtt már csak egy-két darab, egyenként 24 ezer forintos ülőhely volt elérhető a budai oldalon. Mondjuk, ma az idő is jobb...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.