A miniszterelnök környezetéből a Borsnak nem hivatalosan megerősítették, hogy a kormányfő legidősebb lánya, Ráhel újra gyermeket vár. Édesapja miniszterelnöki esküjén a parlamenti páholyban ült gömbölyödő pocakjával. Mindez azt jelenti, hogy Orbán Viktor háromszoros nagypapa lesz. A 28 éves Ráhelnek és férjének, Tiborcz Istvánnak van már egy kislánya, Aliz, aki 2016-ban született, Ráhel testvére, Sára pedig januárban jelentette be, hogy babát vár.
Orbán Ráhel 2013-ban ment férjhez Tiborcz Istvánhoz, első gyermekük pedig nem egészen három évre rá, 2016 júniusában jött a világra. A kicsi nevét és nemét is az utolsó pillanatig titkolták a szülők, csak világra jötte után derült ki, hogy kislány, és Aliznak keresztelték el. A kislány még csak másfél éves volt, amikor Orbán Viktor másik lánya, Sára azzal örvendeztette meg édesapját, hogy kétszeres nagypapa lehet. Sára, aki fél évvel korábban ment hozzá Szokira Tamáshoz, akkor a negyedik hónapban volt, így a baba most már bármikor megérkezhet. Ahogy Ráhel is közel járhat a második gyermekáldáshoz, gömbölyödő pocakját nézve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.