Úgy tudni, hogy az akkor 31 éves T. József akkor már negyedik napja drogozott, hallucinált, majd magából kifordulva megragadta a másnapi disznóvágáshoz kikészített kést, és legalább négyszer másfél éves kislányába vágta, majd magát is megszurkálta, mentők vitték el. A nagymama a mentősöknek nem árulta el, sőt, tagadta, hogy a gyerek is megsérült volna, így a vérző, súlyosan sérült kicsi ellátatlanul otthon maradt.
Mikor a mentősök elvonultak, és már nem volt gyanús a dolog, a nagymama felkapta a kislányt, és a háziorvoshoz rohant, akinek az asszony azt hazudta, hogy a baba üvegbe esett, az karcolta meg a mellkasát. Az orvos megvizsgálta a gyermeket, és nem vette észre a brutális szúrásokat, sőt csak felszínesnek értékelt sebeit, amelyeket lefertőtlenített és leragasztott, majd hazaküldte a nagyszülővel. A gyermek azonban estére már vért hányt, a mentők vitték el, a kórházban pedig életmentő műtétet hajtottak rajta végre, és csak a szegedi orvosokon múlott, hogy a gyerek túlélte az esetet. Kiderült, hogy az orvosi vizsgálat nem felelt meg a szakmai előírásoknak, az orvosi dokumentációt nem megfelelően készítette el, emellett nem értékelte kellőképpen a gyerek állapotát, nem nézte meg, hogy szúrásból is eredhetnek a sebek, ezen kívül nem vizsgálta meg azt sem, hogy életveszélyes állapotban volt-e a kislány.
A férfi tagadta, hogy drogozott volna, azt állította, hogy valamit az italába tehettek, azonban édesanyja ellene vallott, és elárulta: fiának drogproblémái vannak. Információink szerint a kislány azóta elkerült a családtól, és nevelőszülőknél él Szegeden. T. Józsefet már jogerősen elítélték, ő 13 évet kapott, hétfőn azonban a kislány sérüléseiről hazudó nagymama és az orvos áll bíróság elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.