Harvey Weinstein producer, Hollywood egyik legnagyobb média moguljának szex botránya nyomán a felesége olyan megalázottnak érezte magát, hogy öt hónapig nem hagyta el a lakását. Az asszony sokáig csendben volt, jelenleg is próbálja túltenni magát a dramatikus sokkon.
Georgina Chapman (42) most megtörte a csendet miután teljesen padlót fogott lelkileg a férje szex botrányában. A Vogue magazinnak elmondta: annyira összetört és megalázott volt, hogy nem gondolt arra, hogy tisztességes lenne kimozdulnia otthonról bárhová. Bent maradt a négy fal között, és kizárta a világot maga körül. Bevallotta, hogy sokkolta a film producer férjét érintő szex botrány, teljesen magába zuhant, ezért el sem hagyta a new yorki otthonát öt hónapon keresztül.
– Arra gondoltam, ki vagyok én, hogy mutogassam magam, parádézzak miközben ez a botrány zajlik? Még mindig nagyon gyenge vagyok. Egyik nap gyalogoltam fel a lépcsőn és egy pillanatra megálltam. Mintha egy óriási ütéstől az összes levegő kiment volna a tüdőmből. Alig kaptam levegőt - vallotta be. Azt mondta szörnyen naív volt és még mindig szenved a dühös pillanatoktól. Az asszony retteg két közös gyermekük a 7 éves India és az 5 éves Dashiell sorsáért.
– Vannak pillanatok, amikor csak sírok a gyermekeimért. Milyen lesz az életük? Mit fognak majd mondani az emberek nekik, ha megbélyegzik őket? - tette hozzá.
A botrány kitörésekor egyébként a gyermekeit Londonba költöztette, ahol az asszony szülei is élnek.
A Vogue információi szerint Georgina Chapman neveli tovább a két közös gyermeket és tízmillió dollárt (mintegy 2,6 milliárd forintot) kapott a tíz évig tartó házasságért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.