Gyorsasági rekord a Balatonon

Gyorsasági rekord a Balatonon

szél
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 27. 17:30
A balatoni vitorlázás sokak számára csupán egy jó hobbi. Ám a versenyzőknek ez kőkemény próba- tétel. A Raffica 13 fős legénysége a vízen precíz, fegyelmezett, összehangolt csapatjátékot mutatott be, amelynek meg is lett az eredménye: a Balatonföldvár–Keszthely táv új gyorsasági rekordja, amelynek szemtanúi lehettünk.
Gergály Judith

A Pünkösdi Regatta közel negyven éve a balatoni események színfoltja a hazai vitorlázók körében. Története a 70-es évekig nyúlik vissza, 1978. július 29–30-i dátummal indult, 1984-től pedig már háromnaposra bővült. A verseny 2002 óta a pünkösd ünnepéhez kötődik, így időpontja évről évre változik. Idén 37. alkalommal rendezték meg, amelyet a Vasárnapi Bors is végigkövetett.

És megérkezett az északi szél

A verseny 2012 óta a Helly Hansen Kupával indul az első napon, ami talán a legizgalmasabb versenyszám, mert a leggyorsabb hajót díjazzák. Tavaly az Eurovit csapata nyerte, amely a légvonalban közel 60 kilométeres Balatonföldvár–Keszthely távot 4 óra 41 perc alatt tette meg. Idén mindenkit az a kérdés foglalkoztatott, sikerül-e megdönteni ezt a rekordot. Sikerült! Nem is akármilyen eredménnyel, a Raffica Sailing Team mindössze 3 óra 16 perc alatt ért célba az egytestű hajók között.

– Az elején nagyon kevés szél volt, mi azért haladtunk, majd kétfelé nyitott a mezőny, a katamaránokkal mi észak felé. Jó döntésnek bizonyult, mert az északi szél lett az erősebb, a déli felszívódott, így akik dél felé indultak, azok nem tudtak jönni velünk. Először szép lassan haladtunk, aztán egyre gyorsabban, végig elég jó zónában vitorláztunk, így sikerült jó eredményt elérnünk – mondta a Vasárnapi Borsnak közvetlenül a célba érés után Király Zsolt, a Raffica kormányosa.

Ez csak főpróba volt

Zsolt hároméves kora óta vitorlázik. A Kékszalag rendszeres éllovas kormányosa, a 2014-es, 46. Kékszalagon a Nemere II. egytestű hajók közötti csúcsát is lepipálta a Rafficával. A rekord jelenleg is 9 óra 56 perc 46 másodperc. Emellett nemzetközi tavi és tengeri offshore versenyző is. Érdekes volt látni, hogy míg a győztes hajó legénysége már a parton örült az eredménynek – mi pedig már megpihenve kaptuk el egy beszélgetésre a kormányosát –, addig a mezőny nagy része annyira lemaradt, hogy még a közelében sem járt az utolsó bójának. Persze nem könnyű jól „sakkozni”, mert a Balaton szeszélyes. A győzelem mindig az időjárás és persze a jó stratégia függvénye. Zsolt hozzátette: azért egy jó vitorla sem árt hozzá. Meg persze a megfelelő öltözet, hogy a fedélzeten a mannschaftok minden időjárási körülmények között szárazon, melegen maradjanak, hiszen így tudják kihozni magukból a maximumot. A Raffica idén 13 fős legénységgel indult, a hajóban mindenkinek megvan a helye és a feladata.

– Fontos a fegyelmezettség, és hogy feltétel nélkül hallgassanak a kormányosra, ez egy csapatjáték, csak akkor sikerül, ha együtt dolgozunk –  árulta el a kormányos. Hozzátéve, hogy számukra ez csak egy főpróba volt, a bemelegítője a híres genfi tókerülő versenynek.

300 hajó, több ezres legénység

A verseny a partról szemlélőknek vagy hobbihajósoknak is nagy élmény, hiszen ilyenkor 300 hajó szeli át egyszerre a Balatont. A rendezvény egyedülálló olyan szempontból is, hogy nincs még egy olyan hazai verseny, amikor több mint ezer vitorlázó három napot ugyanabban a kikötőben tölt. Ebben az esetben Keszthelyen gyűltek össze a matrózok, ennek értelmében nemcsak a vízen – hanem mint megtapasztaltuk –, a kikötőben is jó volt a hangulat egész hétvégén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.