Egy csapat szemtelen fiatal kelt aggodalmat a mosonmagyaróvári autósok körében: tojásokkal veszélyeztetik a közlekedést. Egy négy hónapos terhes kismama kocsiját is megdobálták.
– Boltból tartottam hazafelé éjszaka, amikor egy-két tojást menet közben a kocsimhoz vágtak – mesélte a Borsnak Niki, aki persze megijedt. – Szerencsém volt, de kérdem én, mi van, ha ijedtemben elrántom a kormányt? Ugyanis csak december óta van jogosítványom, így még nem vagyok rutinos.
A kismama nem tudja, kik lehettek a tettesek, de úgy látta, hogy egy ötfős banda. Niki facebookos beszámolója után pedig kiderült: nem ő volt az egyetlen, akit aznap megdobtak a suhancok.
Az általunk megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő értetlenül áll a tojásdobálás előtt.
– Tojásról még nem hallottam, de régebben az autópálya-felüljárókról rendszeresen hajigáltak le különböző tárgyakat, több balesetet is okozva ezzel. Az autók dobálása a rengeteg veszélye mellett egyébként közúti veszélyeztetésnek minősülhet, amiért elzárást is lehet kapni – magyarázta a Borsnak Pausz Ferenc.
Az autót tojással hajigálók mellett egyébként vannak kocsiból dobálók is. Budapesten egy fiatal nő a húgával várakozott hajnalban a buszra, amikor egy száguldó kocsiból váratlanul tojások érkeztek. „Hirtelen erős ütést éreztünk, közben egy autó zúgott el mellettünk. Mire feleszméltünk, a kocsi már messze járt. Két tojással dobtak meg a minimum 80-nal száguldó fekete sportautóból. Egyikünknek sem lett komolyabb baja a szép lila foltoknál, de ha arrébb céloz, a húgomat pont arcon kapja” – tette közzé történetét Andrea.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.