Drogtól halt meg az 5 hónapos baba

Drogtól halt meg az 5 hónapos baba

csecsemőgyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 08. 05:10
Síró gyermekkel érkezett a pár a balástyai hotelbe, a baba később is hangosan bömbölt, majd egyszer csak elhallgatott. A szervezetébe jutott drogtól aludt el örökre.
Bors

Döbbenetes hírt közölt tegnap reggel a Csongrád Megyei Főügyészség: egy csongrádi anyát emberöléssel gyanúsítanak, a nő 5 hónapos csecsemője megfulladt, halálát a szervezetébe jutott kábítószer okozta. Az anyát előzetes letartóztatásba helyezték. 

A nő és élettársa idén januárban egy balástyai hotelben szállt meg, ahová magukkal vitték öt hónapos gyermeküket is – tudta meg a Délmagyarország. A szálláshely tulajdonosa és az egyik ott dolgozó asszony a lapnak elmondta, hogy a pár egy emeleti szobát vett ki.

– A mózeskosárban fekvő gyermek már a szobafoglalás intézése közben is folyamatosan sírt, és aztán sem hagyta abba. Lehallatszott a földszintre a gyereksírás – mondta a neve elhallgatását kérő asszony. A tulajdonos szerint a tragédia este 10-11 óra körül történhetett.

Azt mondta, hogy a gyereksírás elnémulása után a pár lement a recepcióhoz, és azt kérték, hogy hívjanak mentőt a kicsihez. Bár a mentők gyorsan a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni a baba életét. 

Az ügyészség szerint az anya kábítószer-fogyasztó. Közleményükben az szerepel, hogy a nő olyan mennyiségű drogot juttatott a csecsemő szervezetébe, hogy a kicsi belehalt. Az ügyészség kiemelte: kizárt, hogy a halálos dózis természetes úton került a csecsemő szervezetébe. 

Funk Sándor addiktológus szerint a csecsemőgyilkosság azért csak most kerülhetett nyilvánosságra, mert eddig tarthatott ki­deríteni, hogy a drog bejuthatott-e a csecsemő szervezetébe az anyatejjel.

– A közleményben kizárják, hogy a drog természetes úton került a kicsibe, ami azt jelenti, hogy biztosan nem szoptatással – magyarázta lapunknak Funk Sándor. – Ha pedig így van, akkor nem gondatlanságból elkövetett, hanem szándékos emberölésről beszélhetünk. Az anya cumisüvegen keresztül itathatta meg a babával – tette hozzá a szakember. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.